Nagy-Britanniában 2040-től megtiltják a benzin- és dízelüzemű új személyautók és furgonok értékesítését.

A szerdán bejelentett terv a brit kormány szélesebb körű, összesen 3 milliárd font (több mint ezermilliárd forint) költségvetéssel előirányzott több évtizedes környezetvédelmi programjának része. Az intézkedés elsődleges célja, hogy a 2040-es évtizedtől már csak elektromos, illetve hibrid üzemű autók kerülhessenek forgalomba Nagy-Britanniában.

A brit kormány a különösen szennyezőnek tartott dízelautók számát már az átmeneti időszakban is csökkenteni kívánja. A szerdán ismertetett stratégia részeként hamarosan konzultáció kezdődik egy olyan kompenzációs rendszer esetleges kidolgozásáról, amelynek alapján a dízelüzemű személyautók tulajdonosai költségvetési vagy önkormányzati támogatást kapnának járműveik lecseréléséhez. Ez a program – ha a kormány úgy dönt – már 2020-tól elkezdődne.

A dízelmotorral szerelt autók száma Nagy-Britanniában az elmúlt másfél évtizedben a háromszorosára emelkedett, és tavaly elérte a 10 milliót. A korábbi kormányok a dízelüzemanyag adójának csökkentésével még ösztönözték az ilyen járművek vásárlását az alacsonyabb fogyasztás és a kisebb széndioxid-kibocsátás miatt, ám az elmúlt években elvégzett vizsgálatok kimutatták, hogy jelentősen nőtt a dízelmotorok egyéb szennyezőanyagai okozta megbetegedések és halálesetek száma a legszennyezettebb levegőjű országrészekben, köztük Londonban.

A BMW német autógyár nem sokkal a kormányzati tervek ismertetése előtt bejelentette, hogy 2019-től elkezdi a népszerű Mini modellek elektromos változatának gyártását Oxford mellett működő üzemében. Az elektromos motorokat Németországban gyártják majd, és onnan szállítják az angliai összeszerelő üzembe. A BMW tulajdonában lévő cég évente 360 ezer Minit állít elő. Nemrégiben a francia kormány is bejelentette, hogy 2040-ig megtiltja az új benzin- és dízelüzemű autók franciaországi értékesítését.

(MTI)

(A címoldali illusztráció forrása: Pixabay/andreas160578/cc0)

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Ez egy jó javaslat!!! És meg is valósítható, nemcsak az Egyesült Királyságban. A cikkből kiderül, hogy a franciál is hasonlóan gondolkodnak. Hajrá szép új Világ!!
kokopelli
@Jozefina: Igazad van,de először az erőműveket" kellene megreformálni! Ne
az "akkuk és a töltők" legyenek az elsők,mert ráhajhatnának,hogy
egyénileg is vásárolható egységeket (otthonra) is lehessen kapni!
Az erőműveket is hozzá kell igazítani,mivel a foszilis erőművek majd
diesel és benzin helyett könnyen átveszik a környezetszennyezést!
Természetesen jó,de az egész tervet árulják már el! :--)
vadsanca
"a dízelüzemű személyautók tulajdonosai költségvetési vagy önkormányzati támogatást kapnának járműveik lecseréléséhez. Ez a program – ha a kormány úgy dönt – már 2020-tól elkezdődne."
Ez a sz@rháziság! A dízel tulajdonosok a kevesebb fogyasztás és a kedvezőbb gázolaj-ár miatt áldoztak többet az autóra. Azzal nem számolva, hogy az egészségre is ártalmasabb.
De sebaj, a világon csak a a gazdag embereket támogatják. Biztos rá vannak utalva!?
A szegényebbek meg ne járjanak autóval.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.