Késes támadás történt pénteken a németországi Hamburgban, egy ember meghalt, a feltételezett elkövetőt őrizetbe vették.

A hamburgi rendőrség az eset után kiadott első közleményét frissítve azt közölte, hogy a feltételezett elkövető a nyomozás első megállapításai alapján belépett egy szupermarketbe, majd leszúrt egy embert, aki belehalt sérüléseibe.

A késelés után elhagyta az üzletet, és menekülés közben megsebesített négy embert.

A támadót járókelők fogták le, a dulakodás közben könnyebb sérüléseket szenvedett. Végül a helyszínre érkező civil ruhás rendőrök őrizetbe vették.

Az első közleményben még az állt, hogy a férfi belépett az üzletbe és válogatás nélkül rátámadt vásárlókra. Több embert megsebesített, majd elmenekült, és a közelben rendőrök elfogták.

Az újabb tájékoztatás szerint az eset háttere továbbra is ismeretlen, a nyomozást folytatják, második támadóra utaló jelek nincsenek.

A Bild című lap értesülése szerint a férfi a szupermarketben azt kiabálta, hogy "Allahu Akbar!" (Allah a leghatalmasabb).

A szupermarkethez egy terrorelhárító alakulatot is riasztottak. A környéket lezárták, felette rendőrségi helikopter köröz – írta hírportálján a Bild.

Az eset délután történt Hamburg Barmbek nevű városrészében. A rendőrség este közölte, hogy a feltételezett elkövető 26 éves, az Egyesült Arab Emírségekben született, állampolgárságának megállapítása folyamatban van.

A halálos áldozat a helyszínen talált igazolványok alapján egy 50 éves német állampolgár.

A támadásban a korábban közölt adatokkal szemben nem négy, hanem hat ember sebesült meg.

Közvetlenül a támadásban egy 50 éves nő, valamint egy 64 éves, egy 57 éves, egy 56 és egy 19 éves férfi késszúrással ejtett sebesüléseket szenvedett, a feltételezett támadó ártalmatlanítása közben pedig megsebesült egy 35 éves férfi. Valamennyien kórházba kerültek, vannak köztük súlyosan sebesültek is, akiket műteni kellett.

A tartományi rendőrség az eset kivizsgálására nyomozócsoportot állított fel a gyilkossági és az államvédelmi osztály munkatársainak részvételével – áll a közleményben, amely szerint valamennyi lehetséges irányban nyomoznak, "hangsúlyozottan beleértve" az államvédelmi területet.

27 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
teuton
@verőce21: Latom, nehezedre megy az olvasni tanulas. Nezz mar utana, mi a különbseg a migrans esa menkült között, mert te csak a plakatlozungokat tudod mantrazni, nem erted az idegen kifejezeseket. egyebkent te mit dolgozol, fizetett kommenteles mellett?
durbincs
@verőce21: Havasalföldi,az mind ?
a helység kalapácsa
És Magyarországon hány késelés történik amit NEM migránsok követnek el?
Kéne nézni az arányokat.
A fidesz sok mindent elvesztett, illetve sok minden nincs is meg nekik, de hogy az arányérzéküket elvesztették (Lepsénynél még megvolt), az már biztos

Attól félek, hogy nem félek eléggé.
Több riogatás kell.
Gyertek a papához, egészen kis kicsi fidesznyikek, riogassátok még a papát...
Napi két késelés, heti egy robbantás, havi egy ideggáztámadás kell.

Erre gyúrtok vazze, miközben több magyar öl magyart, mint a migránsok összesen másokat - arányaiban?
Húlyegyerek, bénabaltaarcú fideszes!

.
teuton
@1magyar: Huhhh, hat igy nehez valakivel szot erteni, aki meg azt sem tudja, hogy van idegen nyelvü klaviatura, amit egy narancsagyu kedveert nem allitok at, mert 2 masik nyelven hasznalom, amiben nincsenek ekezetek. Meg azt sem tudod, mi a különbseg az ekezetek hianya es a hibas helyesiras, helytelen magyar fogalmazas es szorend között? Na kezdjük akkor az altalanos 1. es 2.osztalyaban: A mondatot nagybetüvel kezdjük es a vegere pontot teszünk. Azonkivül valaszolok a kerdesedre, bar te idaig meg egyetlen altalam feltett kerdesre sem valalszoltal pl. EU-szerzödes ügyben: Migransokkal nem foglalkozom, csak menekültekkel, a vallasuktol függetlenül. Azt a magyart pedig nem szeretem, akit megvasarolnak szavazataert, ugy kap nyugdijat, hogy 1 percet sem elt MO-on es 1 ft-ot nem fizetett be. Na akkor most felteszem azt a kerdest, amit mar többször megtettem, de erre sem valaszoltal: Te hany menekültet ismersz, beszeltel velük, latogattad meg öket a lakasukban? Szerinted hany % dolgozik közülük, hanyfele jogosultsag van lakhatasra es hany evre szol a menekültstatusz? Mert böfögsz mindefele baromsagot es mocskot roluk... En ismerek jonehanyat, aki 3 nyelven helyesebben beszel, ill. ir, mint te magyarul... Valamint azt sem tudod, az arab nyelvnek hany valtozata van, ezert nemelyikek nem is ertik egymast, a muszlim vallasnak hany valtozata van, pl. nemelyikek ihatnak alkoholt is es a nök nem fejkendösek... Az oktatasodert penzt kellene kernem,mert te magadtol nem akarsz utananezni, a hianyos magyar nyelvtudasod es olvasasi/ertelmezesi nehezsegeid miatt. Na itt van meg 1 hivatalos közlemeny, amit a tv1 biztosan nem hozott le, igy nem is tudhatod, mert magadtol nem nezel utana: Orban mindent alairt a legutobbi EUs talalkozon, igy csak a birkak hiszik el azt, amit otthon nekik hazudik.
verőce21
Ez a szűnni nem akaró “integrálódási hajlam”! :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél