Tuzson Bence államtitkár a nyergestetői csata 168. évfordulóján hangoztatta, hogy minden magyar ember felelős a magyarság egészéért – és fordítva.

A magyarság egésze minden magyar emberért felelős, de minden magyar ember felelős a magyarság egészéért is – hangoztatta Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelős államtitkára szombaton a székelyföldi Nyergestetőn tartott megemlékezésen. 

"A magyarság egészét ma Magyarország testesíti meg, hiszen 2010 óta nem egy határok által körbezárt terület, hanem minden magyar közössége, hiszen minden magyar megkaphatja a magyar állampolgárságot. Magyarország immár nemcsak erkölcsileg, hanem jogilag is felelős minden magyar emberért" – jelentette ki az államtitkár.

Az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc egyik utolsó székelyföldi csatájának helyszínére a történelmi esemény 168. évfordulója alkalmából a csíkkozmási önkormányzat szervezett zarándoklatot.

Ünnepi beszédében Tuzson Bence az idegen elnyomás ellen, az egész nemzet szabadságáért küzdő székelyek hősiességét méltatta, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy az utókor egyetlen nevet sem vésett fel a nyergestetői emlékműre, mert akik itt harcoltak, nem saját maguknak akartak érdemeket szerezni, hanem az egész magyarság jövőjéért vállalták az áldozatot.

A magyar kormány nevében megígérte: magyar kormány minden magyar emberért kiáll, éljen bárhol, Székelyföldön, Budapesten, vagy Torontóban.

Hozzátette: csak egy erős ország erős képes kiállni polgáraiért. Magyarország most erősödik, de a jövő a magyar emberek döntésétől függ. Tuzson Bence arra bíztatta székelyföldi hallgatóságát, vegyenek részt annak eldöntésében, kik vezetik Magyarországot.

Rámutatott: ma nem kell véráldozatot hozni, mint a nyergestetői hősök idején, de a nemzet sorsát meghatározó döntés felelősségét mindenkinek vállalnia kell.

"Most és mostantól kezdve mindig össze kell fognunk, és részt kell vennünk Magyarország döntéseiben. A magyar sorsot, a magyarság sorsát nekünk kell eldöntenünk. Ez a nyergestetői hősök üzenete" – zárta ünnepi beszédét a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelős államtitkára.

Szántó László, Csíkkozmás polgármestere a többszörös túlerő ellen is kiálló Tuzson János őrnagy és honvédei bátorságát méltatta. Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács elnöke közéleti szerepvállalásra, a magyarországi és romániai választásokon való részvételre bátorította honfitársait.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelős államtitkára személyesen is a székely önvédelmi harc egyik legfontosabb jelképévé vált csatájához, ugyanis annak a Tuzson János őrnagynak a leszármazottja, akinek a vezetésével az alig kétszáz fős honvéd seregnek 1849 augusztus elsején önfeláldozásával sikerült a mintegy 1200 fős összevont osztrák-orosz csapatok csíkszéki behatolását a Nyegerstetőn feltartóztatnia.

(MTI)

Címlapi kép: MTI/Veres Nándor)

34 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nevemnick
Bence, az ősöd tett valamit a magyarokért, Magyarországért.
Ti ,,rátesztek" a magyar népre.
Magasról.

Szántó, te Csíkkozmás polgármestere, meg tegyél arról, hogy a ,,néped" abban az országban szavazzon ahol él!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kokopelli
@Pálinkafőző Rézüst: Ne izéljetek már, a "Görény Kond"-nál büdösebb?
..csak nem "Mustárgáz" támadás jön Románia felőll?
..aha,csak a szőröstalpú egyesharcos a "Kalocsnis Kond",
riadó lefujva,gázálarc marad ! :--)
kokopelli
@Pálinkafőző Rézüst
"Főnök,megmondom az őszintét":...(egy iparostól hallottam indításként))
Amikor a csórikámat elöször láttam és mondta,hogy ő Bence,és hallgattam,
hát kiderült,hogy ő " Bence és Kince" sincsen! Ö egyszerűen "Nince-n ", !!! :--)
tudode
Jó, jó!
Minden magyar ember felelős a magyarság egészéért???
.
Olyan körülmények között, hogy a POLITIKAI KALANDOR a hozzá hasonló szócsövek közreműködésével összeugrasztotta a pofagolójával
- a pedagógust a pedagógus ellen,
- a nyugdíjasokat,
- a fedél nélkülieket,
- az egészségügyieket,
- stb. stb.
ÖSSZEFOGLALÓAN: mIndenkit, aki él és mozog, sőt
MÉG A FÁKAT IS KIHERÉLIK, mert nekik van, NEKIK PEDIG NINCS KORONÁJUK!
.
Mocsok nagyképű, féktelen bagázs, MINŐSÍTHETETLENEK (tisztelet az egy, két lapuló kivételnek)!!!
.
Ezzel mi a francot akart ELÉRNI ez a MEGÉLHETÉSI POLITIKUS???
kokopelli
@tudode: "Oszd meg és uralkodj!" ..régi szemét recept a politikában! :--(
JAJMÁR
Propeller: azt a blogolót, aki ugyanazt a szöveget szúrta be több cikkhez - ráadásul nem is a témához kötődőt - régebben, amíg volt színvonal, azonnal törölték!
kakaósbögre
tisztességes ember nem fog össze fideszessel.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.