2008 vége óta nem voltak ilyen kedvező az EU egészében. Magyarországon az ötödik legalacsonyabb a munkanélküliség.

Az Európai Unió statisztikai hivatalának legfrissebb kimutatása szerint az euróövezetben 9,1 százalékra süllyedt a munkanélküliségi ráta júniusban, ami 2009 februárja óta a legalacsonyabb érték. Májusban 9,2 százalékon, tavaly júniusban pedig még 10,1 százalékon állt a mutató. A 28 tagú Európai Unióban a májusival megegyező 7,7 százalékon maradt munkanélküliségi ráta, ez 2008 decembere óta a legkedvezőbb mutató. Egy évvel korábban 8,6 százalékon állt a munkanélküliségi ráta.

Júniusban 18 millió 725 ezren voltak munka nélkül az EU-ban, ebből 14 millió 718 ezren az euróövezetben.Az előző hónaphoz képest az unióban 183 ezerrel, az euróövezetben pedig 148 ezerrel csökkent a munkanélküliek száma. Az egy évvel korábbihoz képest az EU-ban 2 millió 368 ezerrel, az euróövezetben pedig 1 millió 667 ezerrel kevesebb ember volt állás nélkül.

Júniusban a legalacsonyabb munkanélküliségi rátát, 2,9 százalékot Csehországban regisztrálták, majd Németország (3,8 százalék), Málta (4,1 százalék) és Magyarország (májusban 4,3 százalék) következik. A legmagasabb Görögországban volt, 21,7 százalékos (áprilisi adat), illetve Spanyolországban, 17,1 százalékos. Az Eurostat adatai szerint Magyarországon májusban 198 ezer volt a munkanélküliek száma, szemben az egy évvel korábbi 237 ezerrel, a munkanélküliségi ráta pedig 5,2 százalékról 4,3 százalékra süllyedt egy év alatt.

A hivatal egy másik jelentést is publikált ma. E szerint az EU-s tagországok 16 évnél idősebb állampolgárainak közel egyharmada nem tudja megengedni magának, hogy egy hétre elmenjen valahová nyaralni – ez az arány közel 35 százalék a gyermekes családok, 31,3 százalék a gyermekek nélküli családok esetében. E tekintetben Svédország áll a legjobban, ahol mindössze 8,2 százalék kénytelen egész évben otthon maradni, míg Romániában 66,6 százalék ez az arány. Magyarország a 23. helyen áll, 50,7 százalékkal.

(válasz.hu)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.