Több száz osztrák állampolgár harcolhat a Közel-Keleten Hivatalos becslések szerint Ausztria 8,5 millió lakosa közül 600 ezer a muszlim. Az osztrák belügyminisztérium legutóbbi közlése szerint mintegy háromszáz feltételezett szélsőséges indult Ausztriából a Közel-Keletre, hogy részt vegyen az ottani harcokban. A kiutazók 20 százaléka nő volt. A szélsőségesek közül ötvenet már a határon feltartóztattak, negyvenen a harcok során vesztették életüket, mintegy kilencvenen pedig azóta visszatértek az országba. Az osztrák külügy- és integrációs minisztérium muszlim fiatalok szélsőségessé válásáról mutatott be egy tanulmányt kedden,Az ellenzéki liberális Neos párt egyik parlamenti interpellációja kapcsán bemutatott tanulmány a Menekültügyi, Bevándorlási és Integrációs Alap (AMIF) megbízásából készült, a bécsi egyetem iszlám vallástudományi intézete professzorának, Ednan Aslannak a vezetésével. Aslan állítja majd össze az ausztriai iszlám óvodákról készülő értekezést is, amelynek...

Forrás: orientalista.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wagabund
..." A kiutazók 20 százaléka nő volt. "...

hát kérem...engem csak az érdekelne, hogy a kiutazó hölgyek miben reménykedtek(ha még élnek)..hogy lődözhetnek mindenfelé? hogy majd egy gazdag uruk lesz?
...tényleg nem szólt nekik senki, hogy az ott nem vidámpark...ott használati tárgy lesz tábori fapina helyett... reggeltől estig, estétől reggelig az arrajáró minden fáradt katona teletöcsköli, aztán vagy kap enni, vagy nem inni, hugyozni is magaalá fog..
(ott a nyalást nem ismerik)

vagy van amiről nem tudunk?
quadrocopter
@durbincs: Még mindig nem tanultad meg, kik voltak a labancok, debil?
Ennyit ér a dróthatár!
quadrocopter
@durbincs: Mit akartál kinyöszörögni, debil?

Magyar még mindig nem menni primkó agyadnak?

Belekékülsz az erőlködésbe, mi, debil?
Google fordító, debil!
Vagy egy tolmács, debil!
Vagy egy értelmes ember a környékeden, debil!
Vagy pszichiáter konzílium, debil!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.