Eljárást indított Ukrajnában az ügyészség a Scooter német technozenekar tagjai ellen, mert pénteken felléptek egy zenei fesztiválon az Oroszország által jogellenesen elcsatolt Krímben – tudatta egy interjúban Ukrajna berlini nagykövete – írja az atv.hu az MTI-re hivatkozva.

A Funke Mediengruppe médiacsoportnak adott interjúban Andrij Melnik világossá teszi, hogy a zenekar súlyos jogi következményekre számíthat.

Ez nem csak botrányos, hanem bűncselekmény – húzta alá Melnik.

Ez nem valami apró kihágás, hanem egy súlyos bűntett, melynek következményei lesznek

- hangoztatta a diplomata.

A Scooter a Szevasztopolhoz tartozó Balaklavában lépett fel a ZBFest nevű zenei rendezvényen. H.P. Baxter, a zenekar frontembere a múlt hónapban azt mondta: zenélni mennek a Krím félszigetre, nem politizálni. Az ellenük indult eljárást egyelőre nem kommentálták.

Kijev rendszerint kitiltja Ukrajnából azokat, akik jogellenesen látogatnak el az Oroszország által 2014-ben a nemzetközi jog semmibevételével elcsatolt Krímbe, amelyet a nemzetközi közösség továbbra is Ukrajna részének tekint, s elcsatolását semmilyen formában nem ismeri el. Kijev előre figyelmeztette a zenekart, hogy ha a Krímbe látogatnak, akkor Ukrajnában akár nyolcéves börtönbüntetést is kiszabhatnak rájuk.

(ATV)

Címlapkép: Youtube

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
almalibre
Ha a Scooter tagjai ukránok, van értelme a dolognak, ha nem, akkor abszurd…
Eriksson
@Fradigege: Hruscsov az ötvenes években ajándékozta szülőhazájának, Ukrajnának a Krím félszigetet, melynek jogilag régen, még az elszakadás idején vissza kellett volna szállnia Oroszországra, mivel a török-orosz egyezmény szerint az kizárólag Oroszországot illeti.
Eriksson
@Fradigege: Csak valamennyire van hozzá közpnk, úgy mint bármi máshoz.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.