Petro Porosenko elnök rendelete alapján rendkívüli sorozás kezdődött kedden Ukrajnában, mert a szokásos tavaszi sorkatonai behívással nem sikerült elegendő újonccal feltölteni a nemzeti gárda állományát – írta a Szohodnyi című lap internetes oldala.

Rendkívüli sorozás Ukrajnában – keveslik az újoncokat

(Fotó: GENYA SAVILOV/AFP)

A hírportál értesülései szerint újabb, mintegy ezer fiatalt hívnak be augusztus végéig az ország valamennyi régiójából sorkatonai szolgálatra. Ezt követően legközelebb októberben lesz ismét általános sorozás. A Szohodnyi forrása ismételten biztosított afelől, hogy sorkatonákat nem küldenek a fegyveres konfliktus sújtotta kelet-ukrajnai térségbe.

2014-ben a Krím Oroszország általi önkényes elcsatolása és a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus kirobbanása miatt Kijev arra kényszerült, hogy visszaállítsa a kötelező sorkatonai szolgálatot, amelyet egy évvel korábban eltöröltek. Évente kétszer, ősszel és tavasszal indul sorozás Ukrajnában. A húsz és huszonhét év közötti férfiak másfél évre – a felsőfokú végzettséggel rendelkezők tizenkét hónapra – vonulnak be a fegyveres erőkhöz, a szolgálati idő letelte után tartalékosokká válnak. Kijev ezzel párhuzamosan igyekszik növelni a fegyveres erőknél a szerződésesek arányát, remélve, hogy a sorkatonai szolgálatra behívottak közül évről évre egyre többen választják ezt megélhetési lehetőségként. Az ukrán vezetés komoly kampányt folytat a szerződéses állomány növelésére: egyebek mellett társadalmi célú televíziós hirdetésekben népszerűsíti a szerződéses katonai szolgálatot, legalább 7000 hrivnya, azaz csaknem 70 ezer forintos kezdő havi zsoldot, ingyenes továbbképzést és egyéb kedvezményeket ajánlva, ami vonzó lehet az olyan fiatal férfiak számára, akik nem rendelkeznek munkalehetőséget könnyen biztosító szakképzettséggel. A sorkatonák jelenleg 3200 hrivnya, azaz kevesebb mint 32 ezer forint zsoldot kapnak havonta. Ukrajnában jelenleg ugyanennyi a minimálbér.

Idén összesen mintegy 30 ezer fiatalt terveznek besorozni a fegyveres erőkhöz. A május elejétől június végéig tartott sorozással több mint 14 ezer sorkötelest hívtak be, nagyjából ugyanennyit terveznek behívni októberben és novemberben. Májusban az általános sorozással egy időben tartalékos tiszteket is hívtak be szolgálatra, Sztepan Poltorak ukrán védelmi miniszter tájékoztatása alapján összesen ezret. A tárcavezető kijelentette, hogy közülük csak azokat küldik a hadműveleti övezetbe, akik erre leszerződnek a fegyveres erőkkel.

A Szohodnyi emlékeztetett arra, hogy tartalékosokat először 2014-ben mozgósítottak Ukrajnában, az évben több mint 105 ezer ukrán állampolgárt hívtak be szolgálatra a fegyveres erőkhöz. A hadsereg vezérkarától kapott adatok szerint 2014 óta máig összesen 210 ezer ukrán tartalékost mozgósítottak.

(MTI)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

cs.n.
Index kezdőlapon a cím alatt: Sorozás, nem sorosozás.
Mondjuk elsőre én is annak olvastam.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.