De a lényeg: nem fog belénk csapódni - szögezte le Detlef Koschny, az Európai Űrügynökség Föld-közeli objektumokkal foglalkozó részlegének vezetője.

Októberben egy házméretű aszteroida fog elhaladni a Föld mellett mintegy 44 ezer kilométernyi távolságban, a Hold röppályáján belül – közölte az Európai Űrügynökség (ESA) csütörtökön.

Ez a Föld-Hold távolságnak egynyolcada, és az aszteroida éppen elkerüli a Föld körül mintegy 36 ezer kilométeres távolságban keringő úgynevezett geostacionárius műholdakat.

"Nem fog becsapódni a Földbe. Ez a legfontosabb dolog, amit el kell mondani" – közölte Detlef Koschny, az ESA Föld-közeli objektumokkal foglalkozó részlegének vezetője.

A TC4 nevű, mintegy 15-30 méteres aszteroida 2012 októberében is elsuhant a Föld mellett, akkor viszont kétszer ekkora távolságban. A kutatók számítottak rá, hogy az aszteroida visszatér, azt azonban nem tudták, mennyire kerül közel. A chilei Atacama-sivatagban működő nagyon nagy teleszkóp (VLT) segítségével viszont sikerült követni az aszteroidát és meghatározni a távolságát.

"Őrületesen közel van" – mondta Rolf Densing, a németországi Darmstadtban lévő európai űrkutatási operációs központ vezetője. Hozzátette: a Földtől legtávolabbi műholdak 36 ezer kilométerre vannak, úgyhogy ezeket épphogy elkerüli az aszteroida. Ugyanakkor kiemelte, hogy nem kell aggódni emiatt, mivel a számítások megbízhatóak.

(MTI)

Címlapkép: Pixabay / iPhotography CC0

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Equus
@Szeparepa2: 22.19 Anyukád tudja, milyen csúnyán beszélsz? Mi lesz, ha megmondalak neki?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Equus
hova kéne csapnia? Wall street?, Fehér Ház? Downing street? Ötlet?
Szeparepa2
@Peller Anikó: Pont az ilyen seggfejek miatt lenne jó egy reset min te, te troll idióta... bunkó a kurva anyád az...
lópicigáspár
@Equus: Hungaryan parliament! Egyébként Felcsút, Tiborc farm, Debrecen, Pécs, meg úgy általában a fidesz érdekeltségek, szépen szelektálva!
Peller Anikó
@Equus: jaj Equ, pont a mieinket ütnéd agyon? Ne essen sehova, de ha esni kell akkor essen valami sivatagba, abból van már bőven. A tenger azért nem jó, mert a hullámok elmennek egészen a partig kellemetlen meglepetést okozva. Bár egy ilyen viszonylag kicsi hógolyó még nem keltene túl nagy szökőárat. A dínókat leölő követ 10 -15 km -esre becsülték.
Equus
@Szeparepa2: 22.19 Anyukád tudja, milyen csúnyán beszélsz? Mi lesz, ha megmondalak neki?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél