Nem mi mondtuk, hanem az egyik evangéliumi keresztény tanácsadója. És az sokkal rosszabb.

Donald Trump egyik evangéliumi keresztény tanácsadója kijelentette, hogy "Isten szabad kezet adott az amerikai elnöknek az észak-koreai diktátor, Kim Dzsong Un eltávolításához" – számolt be róla az MTI.

Robert Jeffres dallasi tiszteletes a CBN keresztény televíziónak adott csütörtöki nyilatkozatában bibliai idézetekre hivatkozva fejtette ki Donald Trumpot támogató álláspontját.

A dallasi lelkipásztor szerint a vezetőknek "minden hatalom megadatik ahhoz, hogy bármilyen eszközt – akár háborút is – bevessenek a gonosz megfékezésére". Robert Jeffres ezt úgy értelmezte, hogy "Isten felhatalmazást adott Donald Trumpnak Kim Dzsong Un eltávolítására".

Nyilatkozatában a lelkipásztor hangsúlyozta azt is, hogy "szívet melengetőnek" tartja az elnök politikai elemzők által erőteljesnek és harciasnak ítélt mondatait Észak-Koreáról, mert ezekkel a korábbi, szerinte "birka kormányzatokkal" ellentétben Trump jelezte, hogy az Egyesült Államok nem tűri az amerikai népnek címzett fenyegetéseket. Az amerikai elnök keddi sajtóértekezletén ugyanis azt üzente az észak-koreai diktátornak, hogy a "tűzzel játszik", amennyiben továbbra is fenyegetődzik, és nem hagy fel nukleáris programjával. Trump szó szerint "tüzet és haragot" ígért Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőnek.

A dallasi lelkipásztor a The Washington Post című napilapnak szerdán nyilatkozva még ennél is tovább ment: leszögezte, hogy a kormányzatnak, mivel a gonosz ellen harcol, felhatalmazása van bármire, még Kim Dzsong Un meggyilkolására is. Robert Jeffrest úgy tartják számon az Egyesült Államokban, mint aki nem mentes az ellentmondásos nyilatkozatoktól, állásfoglalásoktól. Januárban például, Donald Trump elnöki beiktatásának reggelén a washingtoni Szent János episzkopális templomban tartott prédikációjában – a The Washington Post tudósítása szerint – arról beszélt: "Isten azt az útbaigazítást adta Nehémiásnak, építsen falat Jeruzsálem körül, hogy megvédje polgárait az ellenséges támadásoktól. Láthatják, Isten nem ellenzi falak építését".

Mindez leginkább azért aggasztó, mert az evangéliumi keresztények tábora mintegy 50 millió tagot számlál az Egyesült Államokban, és politikai befolyásuk óriási. Donald Trump környezetében az evangéliumi keresztények tanácsadó testületet hoztak létre, és heti bibliaórákat tartanak a Fehér Házban, több kormánytag és az elnök részvételével.

Címlapfotó: Pixabay / ParentRap CC0

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Syntax Error
"Isten szabad kezet adott az amerikai elnöknek az észak-koreai diktátor, Kim Dzsong Un eltávolításához"

Melyik "egyház"-féle Istenéről van itt szó?! Kb. 4762 van bejegyezve...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
peterkelemen
Éppen olyan szektás agyhalottak, mint Orbán és bűnbandája.
Nessy
Az a gond, hogy ha valamelyik agyament marha megnyomja a gombot, a nukleáris felhőt nem érdeklik az országhatárok, a vallások, a pártállások, mindenkire halálos. Persze a kirobbantók nyugodtan ülnek a kényelmes óvóhelyeiken.
karma1
@Nessy: Es lehet, hogy pontosan ezt az idiota szektavezert oli meg legeloszor az atomfelho...Le lehet birkazni az elozo vezetoket, de pont nekik koszonheti ez a f@szkalap trumpli, hogy meg el es hogy sikeresen kerulhette el az adofizetest a cegbirodalma...
Hat agyat nem sokat adott neki a Joisten...:o(((
Yoda69
@Szeparepa2: Lehet hydrogen bombat es vegyi fegyvereket hasznalni. A cel Kim jong torlese, nem pedig mass destruction.
Syntax Error
"Isten szabad kezet adott az amerikai elnöknek az észak-koreai diktátor, Kim Dzsong Un eltávolításához"

Melyik "egyház"-féle Istenéről van itt szó?! Kb. 4762 van bejegyezve...
Yoda69
@Szeparepa2: Hidrogen bombanal nincs utolagos sugarzas es atomfelho.
Lehet kisebbet is levonni, AMI mondjuk 500 meteres radiuszban pusztit. Persze elkerulhetetlen hogy a diktatoron kivul masok be haljanak meg, de a cel a totalis atomhaboru elkerulese.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.