Mintegy 15 ezren vettek részt szombat délután Prágában a melegek felvonulásán, amely a cseh fővárosban most záruló szexuális kisebbségek hete, a Prague Pride 2017 csúcspontja.

A Prague Pride fesztivált immár hetedik alkalommal tartották meg a cseh fővárosban. Katerina Sarapová, a rendezvény igazgatója szerint a fesztivál programjaira a hét folyamán több tízezren látogattak el.

A színes menet élén Adriana Krnácová, Prága főpolgármestre haladt, aki a korábbi évekhez hasonlóan hivatalos védnökséget vállalt a rendezvény felett. A prágai polgármesteri hivatal épületén egész héten ki volt tűzve a szivárványos zászló.

Szolidaritása jeléül a menetben több cseh politikus is megjelent. A melegekkel együtt vonult egyebek között Karla Slechtová regionális fejlesztési miniszter, aki korábban nyíltan vállalta másságát. A leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (LMBT) közösség tagjai és a másságot támogatók délben a cseh főváros központjában, a Vencel téren gyűltek össze, majd színes menetben kéttucatnyi allegóriás kocsival a Letná parkba vonultak, ahol éjjelig tartó koncertek lesznek.

A kocsik egyikét az Egyesült Államok prágai nagykövetsége, egy másikat az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet készítette, míg a továbbiat nagy nemzetközi cégek, mint az IBM vagy a Microsoft logója díszítette.

A néhány órás menetet karneváli hangulat, színes, kosztümös öltözetek, sok zene, tánc, több tucatnyi szivárványos, illetve nemzeti zászló jellemezte.

A rendőrség mintegy 15 ezerre, a szervezők 20-25 ezerre becsülték a résztvevők számát. Prága belvárosában a felvonulás miatt több órán át korlátozták a forgalmat. A szervezők szerint a résztvevők mintegy 30-40 százaléka külföldről érkezett a cseh fővárosba. A menetben magyar csoportokat is látni lehetett.

A résztvevők egy részét az idén is heteroszexuálisok tették ki, akik így akarták kifejezni támogatásukat a másság elfogadása, tisztelete iránt

- mondta Katerina Sarapová újságíróknak. A felvonulás kezdetén Szent Vencel lovas szobrától nem mesze az egyik mellékutcában mintegy kéttucatnyi fiatal tüntetett a melegek rendezvénye ellen. Néhány keresztény aktivista a szobor mellett állva emelt a magasba a Prague Pride rendezvényt és a felvonulást elítélő plakátokat.

Később délután a hagyományos család hívei is felvonulást tartottak a városközpontban, amelyen néhány százan vettek részt. Köztük volt Pavel Belobrádek, a kereszténydemokrata néppárt (KDU-CSL) elnöke, miniszter is. A délutáni órákig rendzavarás nem történt.

(MTI)

(Címlapi kép: Twitter/Eva Samaї)

FinTechRadar 2.0 konferencia - van már jegyed?

Témáink: PSD2/Mobilfizetés, Adatbiztonság, UX, Big data, Állam és fintech, Insurtech. 2 nap, 30 előadó és válaszok a fintech aktuális kérdéseire október 17-18-án a Sugár Moziban.

Program és jegyvásárlás →

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Equus
vmi ilyesmi... számokban kifejezve
Pálinkás Pál
Feje tetejére állt a világ...Már kinéznek mindenhonnan ha nem vagy oda a buzikért!!!
szep napot
Par ev es a zoofileknek, nekrofiloknak es a pedofiloknak es lesz felvonulasa. Minden ember egyenlo, ne iteljunk el senkit.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél