Az ellentüntetők közé hajtott több autó Charlottesville-ben, sok a sérült. A virginiai városban több napja tüntetnek jobboldaliak és neonáci csoportok, ellenük pedig rengetegen demonstrálnak. A városban rendkívüli állapotot hirdettek.

Autók hajtottak a jobboldaliak és neonácik ellen tüntetők közé a Virginia állambeli Charlottesville-ben szombaton helyi idő szerint kora délután. 

A Washington Post cikke szerint 3 autó is a belváros utcáin álló tömegbe hajtott, legalább 10 fő sérült meg, egyelőre nem tudni, hogy véletlen esetről, vagy szándékos gázolásról van szó.

Donald Trump amerikai elnök is megszólalt az ügyben, szerinte nem szabad felülni a gyűlöletnek, és egységet kell az  erőszak ellen mutatni, aminek nem lehet helye az Egyesült Államokban. 

David Duke, a Ku Klux Klán korábbi vezetője ugyancsak Twitteren azt üzente, hogy mikor több évtizednyi fehérek elleni elnyomás után végre egységesek (a fehérek – a szerk.), akkor Trump nekik támad. Duke figyelmeztette az elnököt, hogy őt a fehér amerikaiak választották vezetőnek.

A rendőrség több embert letartóztatott a virginiai egyetemi városban a tüntetések kapcsán, a rendkívüli állapot bevezetése óta a gyülekezés tiltott a településen.

Erőszakos zavargásba torkollt egy tüntetés Virginiában, rendkívüli állapotot hirdettek

Rendkívüli állapotot hirdetett Virginiában a kormányzó, miután jobboldali tüntetők csaptak össze az ellenük protestálókkal Charlottesville-ben. Jobboldali és neonáci tüntetők csaptak össze a Virginia állambeli Charlottesville-ben az ellenük felvonuló tüntetőkkel, az állam kormányzója rendkívüli állapotot hirdetett ki a városban – olvasható a New York Times cikkében.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Vajon ilyenre készül a fidesz ősszel nálunk is?
human
Van abban valami abszurd, hogy a terroristák módszerét használják a szélsőjobbosok, hogy a másként gondolkodókkal végezzenek.
Donáld Tramp
@human: Nem lesztek ti annyian hogy autót pazaroljanak rátok... :D :P
human
@Donáld Tramp: Jól hozod a Tramp figurát :D

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.