Szélsőséges ellentüntetők miatt félúton le kellett állítaniuk a szervezőknek a melegek felvonulását vasárnap a dél-ukrajnai Odesszában.

Helyszíni beszámolók szerint az Odessza Pride – 2017 elnevezésű megmozduláson mintegy 200-an vettek részt. A felvonulást több száz rendőr biztosította. A rendfenntartók azonban hiába vonták szoros gyűrűbe a felvonulókat, szélsőséges ellentüntetőknek mégis sikerült áttörniük a kordonon, ezért a menetet a szervezők nagyjából félúton megállították, a résztvevők pedig ülősztrájkba kezdtek. Verekedésig nem fajult az incidens.

A szexuális kisebbségek jogaiért demonstrálók eredetileg a városházáig akartak vonulni. A hatóságok végül buszokon elszállították a melegfelvonulás résztvevőit onnan, ahol tiltakozásul leültek az aszfaltra, ezután az ellentüntetők is feloszlottak.

Ukrajna fővárosában, Kijevben 2013 óta rendeznek melegfelvonulásokat. Az idei, június 18-án tartott LMBT-felvonuláson nemcsak melegek és jogvédők, de az LMBT-közösségekkel rokonszenvező ukránok és külföldi diplomaták is részt vettek. Maga a felvonulás viszonylag békésen zajlott le, köszönhetően a komoly rendfenntartói biztosításnak, a nagyjából ezer felvonulót ugyanis körülbelül öt és félezer rendőr védte. Egy kisebb dulakodás tört ki csupán a rendfenntartók és a felvonulást ellenzők között, ami miatt hat embert vettek őrizetbe. Két résztvevőt a rendezvény után vertek meg ismeretlenek, az egyik támadót a rendőrök a helyszínen elfogták.

Kijevben idén és tavaly már a belvárosban tartották a melegfelvonulást, míg a korábbi években nem központi részen szervezték meg az előre jelzett provokációk miatt, amelyek azonban végül nem voltak jelentősek, az ellentüntetők legfeljebb szitokszavak bekiabálásával zavarták meg a felvonulást.

A többségében ortodox, illetve görög katolikus vallású ukrán lakosság alapvetően nehezen fogadja el a melegjogokat, ugyanakkor megfigyelők szerint az utóbbi évek alatt fokozatosan egyre toleránsabbá válik a társadalom a homoszexuálisokkal szemben.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.