Az erdélyi szász származású román elnök szerint a szászok a románokkal együtt fogják ünnepelni Románia és Erdély egyesülésének centenáriumát.

Klaus Iohannis szerint a romániai szászok a románokkal együtt ünneplik meg 2018-ban Erdély és Románia egyesülésének centenáriumát.

Románia elnöke – aki korábban a Romániai Németek Demokratikus Fórumát, majd a román Nemzeti Liberális Pártot (PNL) vezette – a Brassó megyei Szászkeresztúron (Crit) beszélt erről vasárnap, az erdélyi szász kultúrát népszerűsítő fesztiválon.

A pozitív üzenetekre kell összpontosítanunk. (...) A szász közösség együtt fogja ünnepelni a románokkal Románia centenáriumát, és remélem, hogy végül mindenki meg fog győződni arról, hogy ez az igazi üzenet. A centenárium rendkívül fontos, és még ha egyesek csak azt látják is belőle, hogy eltelt száz év, akkor is nagy dolog, mert szerintem Románia ebben a száz évben bizonyította be, hogy egy, a birodalmak peremén fekvő kis országból erős országot lehet kialakítani a régióban. Egy stabil országot (...) amely hozzájárul az egész térség fejődéséhez és stabilitásához. Mondhatjuk, hogy az utóbbi száz évben fontos és határozott lépéseket tettünk a jó irányba

- idézte az államfő szavait az Agerpres hírügynökség.

A román állami hírügynökség az államfő kijelentését Kelemen Hunornak a centenáriummal kapcsolatos kijelentésére tett reagálásaként értelmezte. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével a Szabadság kolozsvári napilap augusztus 4-én közölt interjút. Ebben a politikus kijelentette: "a románságnak el kell fogadnia, hogy mi (az erdélyi magyarság) nem fogjuk tudni és nem is akarjuk ünnepelni 1918-at".

Az RMDSZ elnöke úgy vélte: az elmúlt évszázadban

folyamatosan újratermelődtek a félelmek. A románok attól félnek, hogy el akarjuk szakítani Erdélyt, a magyarok pedig attól tartanak, hogy a románok meg akarják fosztani őket az identitásuktól.

Kelemen Hunor úgy vélte: hiba lenne, ha az erdélyi magyarság "sündisznóállásba" zárkózna a centenárium évében, ezért a szövetség konferenciákat szervez, és kiadványokkal készül felmutatni, hogy mivel járult hozzá a magyarság az elmúlt száz évben Erdély és Románia fejlődéséhez. Az RMDSZ azt a munkacímet adta centenáriumi programjának, hogy Ezer év Erdélyben, száz év Romániában.

(MTI)

(Címlapi kép: wikipedia.pl CC-BY-SA 3.0/Longin Wawrynkiewicz-Senat Rzeczypospolitej Polskej)

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

bencemacska
A székelyek meg új fővárosukban, Debrecenben, katonai felvonulást tartanak!-:))))
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
bencemacska
A székelyek meg új fővárosukban, Debrecenben, katonai felvonulást tartanak!-:))))
Csizmás Kond
...és most képzeljük azt el ha az ellenkezőjét mondja...vagy akár nem szól semmit mint elnök...
Sámannus
Lázárék most rúgják ki a stockit a székelyek alól.
karma1
Ez aztan allati jo kis buli lesz... Mindenki ugyanazt az esemenyt unnepli majd, csak eppen a horgasz es a hal szempontjabol: Ioannisz a horgasz, aki konnyben uszo paras szemmel emlekezik a Magyarorszagtol elszakitott EKKORA Erdelyre (itt mutat egy Moby Dick meretu kepzeletbeli halat) , az erdelyiek meg ugyanezt az esemenyt Moby Dick szempontjabol fogjak megunnepelni, - elegge szar szajizzel... Hiaba, a horgasz az Istennek sem akarja megerteni, hogy ami neki oriasi unnep volt, az Moby Dicknek a halala napja...
Tovabb noveli a posvanyosi illiberalis fejtagito az erdelyiek identitaszavarat: akik se Magyarorszaghoz, se Romaniahoz nem akarnak tartozni, pedig mindket allamnak kellenenek, termeszetesen mas es mas szempontok miatt...
bencemacska
@Csizmás Kond: ma, 15:18
Iohannisnak van joga mondani, mert szász származású, tehát a saját identitásáról beszélt!
Csizmás Kond
@bencemacska: ...joga csak a saját nevében van nyilatkozni a többi blöff vagy rábeszélésforma...na meg benyalás és rámutatás azokra akik kijelentették, hogy az nem az ők ünnepük.
Nessy
Azért Erdély nem mindig volt Magyarország része. Az Erdélyi fejedelmek határozottan önállóak voltak, és szívfájdalom nélkül döntöttek a saját érdekeik szerint. De hát politikai vircsaftnak most épp jó lesz Orbánéknak!
staro2
"Míg 1910-ben még 250 000 volt az erdélyi szászok száma, 2004-re már csak 15 000-en maradtak, és számuk jelenleg is csökken. A többségük 1945 után Németországba vándorolt, egy részüket pedig Nicolae Ceaușescu árusította ki a Német Szövetségi Köztársaságnak az 1960-as és 1970-es években. A maradottak átlagéletkora 69 év körül van."
Wikiédia
Azt hiszem, hogy az elnök kijelentése szimbolikus értékű,hiszen a szászok lélekszáma elhanyagolható.
Egyébként meg Románia államelnöke mi mást mondhatna?
lópicigáspár
Na majd a jövő évi tusványosi szabadegyetemen meglásssák mi lesz!!! :)))
bencemacska
@Csizmás Kond: ma, 15:50
"joga csak a saját nevében van nyilatkozni"
Ki minősítette így le a román elnököt?
Összesen hány szász lehet ma Romániában?
bencemacska
@staro2: ma, 18:15
Kösz, hogy helyettem is utána néztél a szászok számának!
Kár, hogy előbb válaszoltam csizmásnak, mint elolvastam a te bejegyzésedet!
Csizmás Kond
@bencemacska: Ez nem leminősítés csupán olyan etnikai hozzáállás amit nem engedhetne meg magának. Az, hogy kinek mi az ünnep senkinek nincs joga felülbírálni.
glorianna
@bencemacska: 10-12 ezer. Johannis elnök szülei is Németországban élnek.
Egyébiránt államelnökként igazán nem mondhatott egyebet...

Erdély 1867-1920 között tartoztt Magyarországhoz.
bencemacska
@glorianna: ma, 20:30
Köszönöm.
Emlékszem azokra az időkre, amikor csau a szó szoros értelmében eladta őket Németországnak.
Újabban meg olyan furcsa elméletek látnak napvilágot, hogy ketté áll az ember füle tőle!
( Én meg történelemből nem vagyok erős!!!)
Zeta
" egy erős országot lehet kialakítani a régióban" van képe egy árulással, hátba támadással összelopot országot , büszkén dícsérni! Úgy , hogy egy nemzetet akartak eltaposni jogtalanul. Csodálkoznak , hogy nem akarunk velük ünnepelni?
Zeta
@Zeta: 2004 ben 16000 ezren voltak átlag életkoruk 69 év. Mire az ünnepségre készülnek , hányan lesznek? Azokat csak rábeszélik , hogy ünnepeljenek, még ha nem is lesz hozzá kedvük.
Fradigege
1. Nincs már ott szász, mert kilóra eladták őket.
2. iohannis csak egy sima bozgor.
3. Nekem románia nem létezik. Egy lopott valami.
Fradigege
Ja, 4. Ezek kitalálták 1918.12.01-én, a nagy egyesítést. 1920.06.04.-én volt trianon. Nem jön ki a matek.
Csizmás Kond
@glorianna: Erdély mindig valami formában a magyar vagy annak elődeihez tartozott mint önálló közigazgatás, csak az általad jelzett időszakban nem volt külön fejedelme de akkor is megvolt a sajátos kivállósága.
glorianna
@Fradigege: valóban volt 1918 dec. elsején Gyulafehérváron egy nagy összeröffenés, ahol Erdélynek Romániához való csatolásáról is "döntöttek". Aztán bő másfél évig ügyesen lavíroztak a béketárgyalásokon, míg az Erdély önállóságáért kilincselő négy nemzetiségű delegációt a magyar küldöttséggel teljes egyetértésben, azzal közösen kergették haza Kolozsvárra, ill. Szamosújvárra. Kb. ez volt az egyetlen dolog, amiben a magyar és a román delegáció egyetértett: ne legyen önálló, mindkét országtól független Erdély, ez a béketárgyalásokon lehetőleg szóba se kerüljön.
glorianna
@Csizmás Kond: Erdély mindig multikulti volt, már 1568-ban - tudtommal a világon elsőként - vallási türelmi rendeletet alkotott az országgyűlés.
Még a XX. század második felében is az volt a normális Erdélyben (Székelyföldön nem annyira, mert ott nem sok más nemzetiségű élt), hogy az ember gyereke nagyjából egyformán tudott magyarul, románul és németül, a Bánságban szerbül is.
Csizmás Kond
@glorianna: ..vallási türelem...az még így a távolból is csak egy politikai húzás volt...ugyanis Jánoskirály a maga naponta változó vallásosságát öntötte törvényes formába.
...és az akkori időkben nem volt román nyelv...csak oláh vagy kun...és a kettő sem hasonlított egymásra csak nyomokban.
kokopelli
Hány cigány él Magyarországon? Ki is a Vezére? Hányan hagyták már el (cigányok)
az országot stb stb? A statisztika "csatáját" Churchillel már ismerjük? Megválasztották
a szászt vagy nem? Nem Csaba telepítette be az első szászokat a tatárjárás után?" :-- (
Nem tudom,mert kérdés kérdés hátán!! :--)
kokopelli
Bocs nem Csaba,hanem Géza Volt aki a szászokat fogadta,tényleg 13.sz
közepén,és jól kijöttek a népek egymással! :--)))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.