Gyanúba keveredett Grace Mugabe, a zimbabwei diktátor felesége, miszerint megvert egy előkelő modellt. A first lady ezt követően kedden feladta magát egy dél-afrikai rendőrségen

„Teljesen kiborult, elkezdett ütni és nem hagyta abba. Fogalmam sem volt mi történik, ki kellett másznom a szobából mielőtt el tudtam futni.”

– mondta a szóban forgó modell, Gabriella Engels a News24 nevű médiumnak. A nő a 93 éves zimbabwei diktátor egyik fiához ment látogatóba a hotelbe, ekkor történt az incidens, állítása szerint pedig a first lady testőrei végignézték az egészet. A modell meg is sérült a támadás során, több fotót is feltöltött az internetre egy, a homlokán található sebről.

Az ügy következtében vélhetően még nagyobb figyelem irányul majd a zimbabwei first ladyre, aki az elmúlt időben egyre többször hallatja a hangját. Múlt hónapban például először jelentette ki nyilvánosan azt, hogy 93 éves férjének, Robert Mugabének ki kell jelölnie az utódját, ezzel mintegy jelöltet csinálva magából a jövő évi választások előtt.

A zimbabwei first lady feladta magát a rendőrségen

(Fotó: Jekesai NJIKIZANA/AFP)

Grace Mugabe már korábban is került hasonló szituációba, egy 2009-es hongkongi kiruccanása során egy fotós vádolta meg azzal, hogy megverte őt.

(Index)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wagabund
..."egy fotós vádolta meg azzal, hogy megverte őt."...

ha sikerült megvádolnia, akkor nem nagyon verhette meg...félmunkának ez az eredménye...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.