Egy benzinkút közelében lőtték le - Valaki értesítette a rendőröket, hogy a közelben tartózkodik. „Délután öt óra tájban a rendőrség hatástalanította Younes Abouyaaqoubot, a barcelonai merénylet elkövetőjét. Ő volt a teherautó sofőrje” – jelentette be egy sajtótájékoztatón Carles Puigdemont katalán kormányfő. A sajtótájékoztatón kiderült, hogy a 22 éves, marokkói származású Younes Abouyaaqoubot Barcelonától mintegy 40 kilométerre nyugatra, Subiratsban, egy benzinkút közelében ölték meg. Mielőtt lelőtték volna, állítólag azt kiáltotta: „Allahu Akbar”, vagyis „Isten a leghatalmasabb”. A helyszínen tűzszerészek is voltak, ugyanis a férfi az öngyilkos merénylők által használt robbanószerkezetet viselt, ám mint később kiderült, a mellény nem volt igazi. A hatóságok Európa-szerte keresték Abouyaaqoub-ot – aki a múlt csütörtöki ramblai gázolás során 13 ember életét oltotta ki –, a hírek szerint valaki értesítette a rendőröket, hogy a közelben tartózkodik. A katalán kormányfő...

Forrás: nepszava.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
1magyar
@karma1: A frissen érkezetteknek még nincs helyismeretük, majd később kapják a kiképzést és a parancsot.
karma1
@1magyar: En eleg jo nyelvtudassal kerultem mas orszagba, raadasul szabadon, vagyis nem kellett senki elol sem bujkalnom.
AMikor valahova elkerulsz idegenbe, ahol sohasem jartal azelott, annyi dolgot kell egyszerre megtanulnod, amirol fogalmad sincs.
Amit te otthon egy elet alatt tanulsz meg a lakoteruleteden, azt nem lehet egy het vagy egy honap alatt sem megtanulni, ha eljutsz valahova.
Az nem ugy megy, hogy te nyelvtudas nelkul odamesz egy orszagba, es egy honap mulva bevetnek elesben.
Pálinkás Pál
@karma1: Mert marhanagy nyelvtudás kell ahhoz hogy esetlegesen halomra lődd az embereket egy szórakozóhelyen..vagy teherautóval a tömegbe hajts!!!Te komolyan is gondolod amiket írsz,vagy csak hergelni akarod a többieket??
karma1
@Pálinkás Pál: Hulye... Regen nem errol beszelunk mar... De ez ne zavarjon...
Kulonben meg probald meg atugrani a hsz-eimet, ha teged hergelnek... Nehogy szivrohamot kapj...
Tudod, a magyar egeszsegugy... Meg a vegen megho'sz
Pálinkás Pál
@karma1: "Az nem ugy megy, hogy te nyelvtudas nelkul odamesz egy orszagba, es egy honap mulva bevetnek elesben. "..erre reagáltam...vagy már elfelejtetted hogy ezt te magad írtad???
karma1
@Pálinkás Pál: Nem, nem felejtettem el egyaltalan, de ha emlekeznel arra, hogy orban mivel ijesztgeti a magyarokat, akkor tudnad, hogy orban azzal ervel a menekultek ellen, hogy bejonnek Magyarorszagra, elveszik a magyarok munkajat, es kulonben is mindegyikuk terrorista. (Erre mi, ellenzekiek azt szoktuk mondani, hogy mi a kulonbseg a menekult sziriai es a letelepedesi kotvenyt vasarolo sziriai kozott? Na, erre SOHA nem jon valasz odafontrol. merthogy aki letelepedesi kotvenyt vasarol egy kalap penzert, akkor az jo bevandorlo, oket nem ellenorzik. )
Mikozben akarhany terrorista esemeny tortent a vilagban, arrol mindegyikrol kiderult, hogy SOHA nem a frissen beerkezett menekultek csinaljak azokat, hanem a mar masodgeneracioskent ott szuletett fiatalok kovetik el.
Szoval eddig meg egyetlen esetben sem derult ki, hogy azokbol a menekultekbol kerultek volna ki a terroristak, akik keresztulmentek Magyarorszagon, es ujonnan erkeztek Nyugatra.
A beirasom amit ideztel, az pedig azt jelenti, amit irtam: hogy nem azok kovetik el a terrorcselekmenyeket, akik nyelv- es helyismeret nelkul nemreg erkeztek az orszagba.
Ez pont annyit jelent, amennyit kiolvasol belole.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.