Munkahelyi agresszió miatt egy ideig pszichológiai kezelés alatt állt a szomáliai származású férfi.

A La Libre Belgique című belga napilap információi szerint az Eeklo városban hegesztőként dolgozó férfi idén áprilisban ismeretlen okból támadt csavarhúzóval munkatársaira. A harmincéves, 2015 óta belga állampolgársággal rendelkező támadót előállították, majd – mivel azt is képzelte, hogy sorozatosan zaklatják és még hetedik emeleti lakásán is megfigyelik – két és fél hétig pszichiátriai megfigyelés alá helyezték, hiába tiltakozott ez ellen.

Norbert Demeulenaere, a támadó korábbi ügyvédje szerint radikalizálódásának nem voltak jelei, de pszichológiai problémái hozzájárulhattak ahhoz, hogy rátámadt a Brüsszelben járőröző katonákra.

A férfi péntek este a főváros központjában rontott rá három járőrre, miközben azt kiabálta, hogy "Allah akbar!". A katonák meglőtték, és kórházba szállítása után meghalt.

A Brüsszeltől mintegy 100 kilométerre északnyugatra található Bruges-ben bejelentett lakcímmel rendelkező elkövetőnél egy lőfegyverutánzatot találtak, és két példányt az iszlám vallás szent könyvéből, a Koránból.

Nem szerepelt a hatóságok terrorizmussal összefüggésben összeállított listáján, de akcióját terrortámadásnak nyilvánították. Az Iszlám Állam terrorszervezet később bejelentette, hogy a késelő az ő "katonája" volt.

(MTI)

(A címoldali illusztráció forrása: Pixabay, cc0)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
Már áprilisban agyon kellett volna lőni...akkor nem lett volna ez a támadás...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.