Nem szándékosan idézték elő a balesetet, ennek ellenére a gyanúsított akár nyolc év börtönt kaphat.

Kisebb balesetet okozott három férfi, amikor egy kölcsönkért autóval belehajtottak az Aleksandar Vucic szerb elnököt szállító hivatali járműbe, és ezzel feltartóztatták a három járműből álló konvoj haladását – számolt be róla nem hivatalos információkra hivatkozva a Politika című belgrádi napilap vasárnap.

 Az információk szerint a baleset szombat reggel Belgrádban történt, a balesetet okozó három férfit a köztársasági elnök biztonságának veszélyeztetése miatt őrizetbe vették.

A Politikának nyilatkozó, neve elhallgatását kérő informátor szerint az ütközést okozó férfiak egy szórakozóhely biztonsági őrei, akik az egyik vendég – egy ismert szerb labdarúgó – Bentley típusú, spanyol rendszámot viselő autóját kérték kölcsön. Amikor reggel a jármű sebességét, illetve sodródását próbálták ki, vagyis drifteltek, véletlenül nekicsapódtak az elnököt szállító konvoj Aleksandar Vucicot szállító autójának. A férfiakat az elnök testőrei azonnal elfogták, a vizsgálatok során pedig egyikük vérében kokaint találtak.

A Politikának nyilatkozó forrás szerint az elfogottak nem szándékosan okoztak balesetet, és nem is az elnök megtámadása volt a céljuk. A férfiakat hétfőn hallgatja meg a belgrádi ügyészség, és ha bűnösnek találják őket a köztársasági elnök veszélyeztetése miatt, akkor egytől nyolc évig terjedő börtönbüntetésre ítélhetők.

A balesetben senki nem sérült meg.

(MTI)

Címlapkép: Youtube, illusztráció

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.