Meghaladta a százezret azon petíció aláíróinak a száma, amelyben arra kérik a Fehér Házat, hogy nyilvánítsa terroristává Soros Györgyöt – adta hírül több amerikai portálra hivatkozva az MTI.

Százezernél is többen követelik, hogy nyilvánítsák terroristává Soros Györgyöt

A petíció még augusztus 20-án került fel a Fehér Ház We the People (Mi, a nép) című petíciós honlapjára, ahol egy hónapon belül 100 ezer aláírásnak kell összegyűlnie ahhoz, hogy az elnöki hivatal válaszoljon egy-egy állampolgári kezdeményezésre. A Soros Györggyel kapcsolatos petíció aláíróinak száma két hét alatt érte el a 133 ezret. Ez mondjuk nem mondható kiemelkedőnek, és nem is igazán jelent túl sokat: mint a The Washington Times című jobboldali lap a Soros-ellenes petíciót ismertető cikkében megjegyezte, Donald Trump eddig egyetlen érvényes petícióra sem reagált, pedig volt köztük olyan, amelyet több mint egymillióan támogattak aláírásukkal.

Honnan ismerős...?

A petíció szerint Soros György "szándékosan és folyamatosan megpróbálja destabilizálni" az Egyesült Államokat, és "lázadást szít" az ország és polgárai ellen, "létrehozott és finanszírozott többtucatnyi (talán több száz) szervezetet, amelyek egyetlen célja, hogy az Alinsky-modell szerinti terrorista taktikát alkalmazzák az Egyesült Államok (intézményi) rendszereinek és alkotmányos kormányának megdöntésére, valamint egészségtelen és illetéktelen befolyásra tett szert a Demokrata Párt egésze és a szövetségi kormányzat nagy része felett". "Ezért az Egyesült Államok szövetségi kormányának, az igazságügyi minisztériumnak azonnali hatállyal belföldi terroristává kell nyilvánítania Soros Györgyöt, valamennyi szervezetét és munkatársaikat" – olvasható a petícióban, amelynek aláírói egyúttal azt is kérik, hogy a Soros személyes vagyonát és a hozzá köthető szervezetek javait is kobozzák el.

A petícióban említett Alinsky-modell utalás Saul Alinsky 1972-ben elhunyt közösségszervezőre, aki Rules for Radicals (Szabályok radikálisoknak) című könyvében foglalta össze a hatalom megragadása érdekében alkalmazható radikális módszereket. A tavalyi elnökválasztási kampányban nem egy republikánus politikus – köztük Ben Carson sebészprofesszor, aki azóta a Trump-kormány minisztere – hangsúlyozta, hogy Alinsky volt a politikai példaképe Hillary Clinton demokrata párti elnökjelöltnek is. Az elnökválasztási kampányban pedig Soros Hillary Clintont támogatta – anyagilag is –, Donald Trumpot pedig "leendő diktátornak" minősítette.

Címlapkép: archív

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Én egy patásördögről tudok, az is Magyarországon van.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
karma1
Lehet, hogy Clinton nagy tiszteloje volt Alinskynek, de az o (Alinsky ) modszerevel megiscsak trump nyert, tehat hogy gondoltak ezek az idiotak, hogy pont trumpnal keressenek gyogyirt orban elmebajos latomasaira?
simmering73
Én egy patásördögről tudok, az is Magyarországon van.
iluminati
@simmering73: Arra lennék kíváncsi nem e a fehérházból nemrég menesztett magyar lépett kapcsolatba patás ördöggel.. itthon már új állása lehet???
Bosszúálást sejtek!
Kookas
@anka: jó jó de az ovi hitelesebb lenne.
quadrocopter
Vélhetően akik aláírták a papírt, azok valamikor nem keveset buktak Sorossal kötött üzletben!
Az is érdekes, hogy évtizedek múltán riadtak arra, hogy Soros ellenség, csakúgy, mint a Geci itthon!
anka
@Kookas: - ez nem a soros..., ez az orbán, csak nézd meg jobban!
Kookas
@anka: hát nagyon el maszkírozták de kösz hogy súgtál.
karma1
@quadrocopter: En abban sem hiszek, hogy egyaltalan valakik (ennyien) alairtak-e? Amerikaban minden sarkon 3-4 kulonbozo szervezet aktivistai allitanak meg - ki baratsagosan, ki ramenosebben, - es inkabb alairsz nekik (azt sem tudod, mit), csak hadd menj tovabb.

@iluminati: gorka sebestyenre gondolsz: itthon nemreg volt egy cikk rola, hogy "elhagyta" trump szolgalatat, de ket hettel korabban volt egy sokkal pontosabb helyrol jovo hir, hogy trump siman kirugta ot. (trump meg a tyukeszevel is kepes annyit kikovetkeztetni, hogyha gorka magyar, akkor kinek lobbizik. trump szarba se veszi orbant, igy aztan gorkat is szep nagy ivben rugta ki, szivfajdalom nelkul.
anka
@Kookas: - na neeeeeee, még a szöveg sem segített...? :D
Csizmás Kond
...szerintem jobb ha a régi bevált módszerüket alkalmazzák...
peterkelemen
Cirka több millió ilyen és ehhez hasonló petíció kering a nagyvilágban. Ha elindít bárki egy ilyet, hogy nyilvánítsák Orbánt terroristává akkor azt beteszik a hírekbe? Kétlem. Ez hangulatkeltés.
szaboria1
Ma is mutogattak valamit az M1 a hírek alatt de olyan gyorsan el is vették nehogy megnézzük mi igaz is ebből, az MTI is már csak Orbán kedvére ad híreket.
Jozefina
Miből a 100 ezer??? 2016-os felmérés szerint 323 millió a lakosság létszáma!!! Akkor miről beszélünk??? Ennek semmi hír értéke!!!
justhpeter
Ez mind semmi ! Nálunk 99,7% támogatta Orbánt - igaz a választók 20%-ból. Orbán szerint ez a 19% a többség. Ez az igazi csoda.
1magyar
és társait is itt Európában! Az egész bolygót tönkreteszik.
Zeta
Röhejes! Valakik még is hasznot próbálnak belőle húzni.
wagabund
..."követelik, hogy nyilvánítsák terroristává Soros Györgyöt"...

és? mi az akadálya?
Pálinkás Pál
Ez aztán bődületesen sok..."Amerikai Egyesült Államok/Népesség
323,1 millió (2016.)"...gyorsan számolja ki valaki hány ezrelék!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.