Észak-Korea bármelyik pillanatban kész újabb rakétatesztekre, a többi között interkontinentális ballisztikus rakétákkal is.

Észak-Korea feltehetően egy interkontinentális ballisztikus rakétát (ICBM) szállít a nyugati partvidékére – jelentette kedden az Asia Business Daily című szöuli napilap meg nem nevezett hírszerzési forrásra hivatkozva.

A rakéta szállítása hétfőn, egy nappal a föld alatti kísérleti atomrobbantás után kezdődött, az éjszaka leple alatt. A nyugati partvidéken Észak-Koreának rakétakilövő létesítményei vannak.

A dél-koreai védelmi minisztérium nem erősítette meg a lapinformációt, de hétfőn a tárca a parlamentnek tett jelentésében arra figyelmeztetett, hogy Észak-Korea bármelyik pillanatban kész újabb rakétatesztekre, a többi között interkontinentális ballisztikus rakétákkal is.

Észak-Korea vasárnap hivatalosan bejelentette, hogy sikeresen tesztelt aznap egy hidrogénbombát. Több ország földrengéstani intézete és a dél-koreai hadsereg előzőleg közölte, hogy Észak-Korea valószínűleg föld alatti atomrobbantást hajtott végre, már a hatodikat, amely két erős földrengést váltott ki. Az észak-koreai bejelentés szerint a Kim Dzsong Un utasítására elvégzett teszt célja annak megerősítése volt, hogy a bomba egy újonnan kifejlesztett interkontinentális ballisztikus rakétára szerelhető, és a kísérlet "tökéletesen sikeres" volt.

Észak-Korea július 4-én lőtte ki első interkontinentális ballisztikus rakétáját, július 28-án pedig a másodikat. Szakértők számításai szerint a Hvaszong-14-es típusú rakéta hatósugara 10 ezer kilométer, vagyis Észak-Korea elérheti vele az amerikai nagyvárosokat, Los Angelest vagy akár Chicagót is.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa egy héttel a második ICBM kilövése után egyhangúlag elfogadott határozattal újabb szigorú büntetőintézkedésekkel sújtotta Észak-Koreát. Ez volt a Phenjan ellen foganatosított nyolcadik szankciós határozat 2006 óta, de a kommunista rezsimet mindeddig nem sikerült eltántorítani nukleáris és rakétaprogramja fejlesztésétől.

(MTI/portfolio.hu)

Címlapkép: Youtube

48 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Próbálkozik az óvodás mint a kiskutya szokott !!!
Aztán az orrára basznak egyet oszt. jónapot !!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Donáld Tramp
Gyerünk Kim, az amcsik addig sem ide telepítik a sz@rjaikat az eu-ba. Pedig nagyon beindultak hogy a III. is európában legyen.
papa.49
Próbálkozik az óvodás mint a kiskutya szokott !!!
Aztán az orrára basznak egyet oszt. jónapot !!!
quadrocopter
@Donáld Tramp: "Pedig nagyon beindultak hogy a III. is európában legyen."
Sorold a jeleit!
Donáld Tramp
@quadrocopter: Legyel, Litván, Román rakétavédelmi rendszerek. Előtte, Irak, Szíria. Az arab tavasz. Ezek egyértelmű következménye a menekültáradat, Afrika olyan részeiről indulnak meg milliók akik előtt eddig zárva volt az út Európa felé. Előszőr belülről bomlasztani, azután 'véletlen' incidens után összeugrani az Oroszokkal. Akik elsöprik Európát néhány óra alatt. És ne gyere azzal hogy nem tudnák megtenni. Nincs az a rakétavédelem ami anno elbírna 2800 atomtöltettel.
Szerencsére itt van nekünk Kim ! Irak, Venezuela, és most a nyakukba szakadt / szó szerint / két hurrikán. Tehát most egy ideig el lesznek mással foglalva. Hehe.
Peller Anikó
Pedig egy neutronbomba sokkal jobban tántorít mint a viszki. Főleg ha a kis zsírdisznó nem is iszik, eleget.
quadrocopter
@Donáld Tramp: Megint a vágyálmaidról mesélsz! Azt Putyin verekedte ki, hogy a jenkik rakétaelhárító rendszereket telepítsenek Romániába is!
Mit gondolsz, a jenkik mit csinálnának addig, míg az oroszok rakétát indítanak?
A technikai fölény nem Putyin kezében van, ahogyan azt anno a Histrory csatorna leadta, amikor jenki tengeralattjáró lopakodott be a Nagy Péter cirkáló alá, felvételekkel bizonyították a történetet a cirkáló aljának berendezéseiről! Az oroszoknak fogalmuk sem volt róla! Ez csak egy példa a technikai fölény oldaláról.
2003. januárjáig az Egyesült Államok 7068 db aktív nukleáris
robbanófejjel rendelkezik, amely 5948 db hadászati nukleáris robbanófejet és 1120 db
nem hadászati nukleáris robbanófejet foglal magába. Az 5948 db hadászati nukleáris
robbanófejet 114 vagy 72 db B52 és B2 hadászati nehézbombázó repülőgépre, 540 db
interkontinentális ballisztikus rakétára, kb. 360 db. tengeralattjáró fedélzeti ballisztikus
rakétára telepítették.
Orosz szárazföldi atompotenciál: 2429
légierő: 852
haditengerészet: 672

Tehát jenki fölény a domináns!
A briteknek van 158 db, a franciáknak 348 ezekkel egészül ki a jenki arzenál!
(www.zmne.hu/tanszekek/vegyi/docs/fiatkut/pdf/Zhu_04_01.pdf)

Szerinted kinek milyen esélye van izmozni? Aztán ott vannak még a korai előrejelző rendszerek is, melyek az indítás pillanatát is jelzik, a váratlansági tényező esélye nulla!
Az oroszoknak nem véletlenül nem tetszett a jenki SDI sem!
Donáld Tramp
@quadrocopter: Benyalsz ám a háverjaidnak ! :D :P Az első néhány óráról beszélek. :P
Imádom a Terminátor filmek jövőben játszódó részeit !
Milyen álomvilágban élsz te, vannak ám olyanok hogy államközi szerződések...
2012 :A START III. szerződést tavaly áprilisban írták alá. A megállapodás szerint mindkét fél úgy csökkenti hadászati támadó eszközei számát, hogy hét évvel az egyezmény aláírása után a telepített hordozóeszközök száma ne haladja meg a 700-at, a robbanótölteteké az 1550-et, s a telepített és nem telepített hordózókból együtt ne legyen több 800-nál.

Az aláírók évente kétszer tájékoztatják egymást arról, hogy hány robbanótöltettel és hány hordozóval rendelkeznek...
Régóta sejtem hogy még általános iskolás vagy. Most bizonyítod is. Hehe.
Donáld Tramp
@quadrocopter: Különben meg itt a hackerek nyerik majd VH-t. A többi csak humbug a népesség gyérítése ! Túlszaporodtunk erről szól az egész.
silber13
@Donáld Tramp: Te egy atomháborúról álmodozol. Azt hized, megúsznád? Nem fogod megúszni! Ajánlom figyelmedbe S.Kramer " Az utolsó part " c. filmjét!És még valami: A " Gyerünk Kim... " kezdetű kommented őnmagáért beszél! Bizonyára reszketve várod, hogy egy vagy több ország helyén vörösre égett pusztaság maradjon.
Donáld Tramp
@silber13: Ha már kell a népességcsökkenés drasztikus változása / mert pedig kell, és erről hamarosan tesznek is / akkor ne itt történjen. Erre egy hagyományos háború a legjobb megoldás, a legnépesebb területen. Ez tény.
Donáld Tramp
@Donáld Tramp: ...népesség növekedés..
quadrocopter
@Donáld Tramp: Milyen első néhány óráról beszélsz? Tömeges rakétaindítás, tömeges válaszcsapást jelent!

bbi megállapodások tartalmára.
A START-szerződések a stratégiainak, vagyis hadászatinak minősített nukleáris fegyverzetrendszerekkel,
a hordozóeszközökkel és a robbanófejekkel foglalkoztak, s hatókörük nem
terjed ki a taktikai nukleáris fegyverekre. Az Egyesült Államok és Oroszország megállapodá-
sa alapján stratégiai fegyverzetrendszereknek minősülnek a nagy hatótávolságú, interkontinentális
ballisztikus rakétákon (ICBM), a tengeralattjárókon (SLBM) és a légierőnél, a nagy
hatótávolságú (vagyis 5500 kilométernél nagyobb hatósugarú) repülőgépeken rendszeresí-
tett, nagy hatóerejű nukleáris fegyverek. Nem tartoznak tehát bele a taktikai (harcászati) nukleáris
fegyverek, amelyek kisebb hatóerejű nukleáris töltetek, és kis, rövid- és közepes hatótávolságú
ballisztikus rakétákon és repülőgépeken vannak rendszeresítve. A szerződések
fókuszában a hordozóeszközök és a nukleáris atomtöltetek száma áll, általában ezek alapján
számolják ki a stratégiai egyensúlyt biztosító fegyvermennyiséget. A fegyverzetcsökkentési
tárgyalások számításai körüli viták alapját az adja, hogy egy hordozóeszközre (rakétára vagy
repülőgépre) több, akár 3–10 darab, más-más célpontra vezethető atomtöltet is felszerelhető,
emellett az Egyesült Államok és Oroszország nukleáris arzenáljának eltérőek az arányai
a hordozóeszközök típusait illetően is. Így rendszerint igen bonyolult számításokat igényel a
stratégiai egyensúly, vagyis a kölcsönös sebezhetőség fenntartása. A kölcsönös sebezhető-
ség lényege, hogy mindkét hatalom képes legyen megfelelő válaszcsapás indítására egy
esetleges első csapást követően. Habár a pontos számok nem nyilvánosak, az Egyesült
Államok 2009-es adatok szerint 1198 hordozóeszközzel és 5576 robbanófejjel, Oroszország
pedig 816 hordozóeszközzel és 3909 robbanófejjel rendelkezik.8
Míg az USA viszonylag
kiegyensúlyozott stratégiai „triáddal” bír, vagyis...
quadrocopter
az ICBM-ek, az SLBM-ek és a repülőgépekről
indítható nukleáris fegyverek hasonló erőt képviselnek az amerikai nukleáris arzenálon
belül, addig Oroszország esetében a mérleg sokkal inkább elbillen az ICBM-ek irányába,
amely sebezhetőbbé teszi.
Donáld Tramp
@quadrocopter: Te most tényleg ennyi időt fordítottál erre a sz@rra, és még le is írod. Odabent komoly gondok lehetnek. Anyu tudja !? :D
quadrocopter
@Donáld Tramp: Kisgyerek! Én utánajárok a tényeknek - te nem! Ez a különbség, te kis mesehős!
Anyu tudja? Regisztráltál már az anyamhulyevagyok@nincs javulas.hu-ra?
quadrocopter
@durbincs: Amatőr lószerszám!
Miről szűkölsz? He?
Sötét vagy,mint az éjszaka, fityma! Ráadásként kellően buta és primitív is! He?
papa.49
Miért is a nyugati partra, ha Amerikát akarja célba venni akkor a keleti part talán közelebb van...
quadrocopter
@durbincs: F@szfej te még arra is képtelen vagy! Ezért maradtál buta!
Desischado
Nem értem, miért nem lépnek már a nyakára ennek az őrült kerti törpének! Még a végén kirobbant egy atomháborút, az isten barma!
papa.49
@Desischado: Azért titokban a medve is biztatja, meg a sárgák is, ugyanis az is gyengítené Amerikát...
silber13
@durbincs: Ami a lexikonok használatát illeti, én a maga helyében nem szövegelnék! Kiváltképp, ami a magyar nyelvet illeti,magának igazán csendben kellene maradnia!
silber13
@Donáld Tramp: Gondolod, hogy egy nukleőris cirkuszt mi megúsznánk? Nem fogjuk megúszni!Másfelől meg ha meg annyira oda vagy a háborús népességcsökkentésér, akkor ugye szerinted Hitler, meg Sztálin az emeriség kifejezett jótevője volt?? Már csak a népesség csökkentésének okán?
quadrocopter
@durbincs: Mert ki nem szarja le a buta fejedet, he?
Hozod a negatív über-paraszt színvonaladat! He? Kis buta, nagy baromságokkal!
quadrocopter
@durbincs: Kínlódsz, gyökér? Fogsz is még egy darabig!
Mert ki nem szarja le a buta fejedet, he? Tegyél rendet a szemétdombodon paraszt, érkeznek a menekültek, ők a házadba, te meg a szemétdombra! He?
A kvótás szopásból neked is maradt! He?

@durbincs: Tegyél rendet a szemétdombodon paraszt, költözni fogsz, a bűzöd se maradjon a fészekben, érkeznek a menekültek, ők a házadba, te meg a szemétdombra! He?
Desischado
@papa.49: De ha közben kirobbant egy atomháborút, arra ind rámegyünk heteken belül! Félek, hogy nem lesz jó vége!
quadrocopter
@durbincs: Készülj csicska!
Tegyél rendet a szemétdombodon paraszt, költözni fogsz, a bűzöd se maradjon a fészekben, fertőtlenítsd ki maga után, érkeznek a menekültek, ők a házadba, te meg a szemétdombra! te fogod a kaját felszolgálni nekik, füröggyé le, nehogy megfertőzd őket, másra alkalmatlan vagy! He?
quadrocopter
@Desischado: Nem eszik azt annyira forrón! Sem az oroszok, sem a kínaiak, sem a jenkik nem fogják kivárni, amíg az idióta dagi pufogtat büntetlenül! A daginak az első kilövés volt az utolsó is!
Vélhetően lázasan dolgoznak a műholdak.
1magyar
@quadrocopter: A kanyarban sincsenek, az iszlámot sem tudják megfékezni.
Pálinkás Pál
@Donáld Tramp: És szerinted nagyokos...mennyit tudnának az oroszok elindítani abból a 2800-ból??? rögtön tudják a Pentagonban ha csak mozdul két centit a rakétasiló teteje!!!
quadrocopter
@durbincs: Készülj csicska!
Tegyél rendet a szemétdombodon paraszt, költözni fogsz, a bűzöd se maradjon a fészekben, fertőtlenítsd ki maga után, érkeznek a menekültek, ők a házadba, te meg a szemétdombra! te fogod a kaját felszolgálni nekik, füröggyé le, nehogy megfertőzd őket, másra alkalmatlan vagy! He?
Ideges vagy, he?
quadrocopter
@durbincs: Ideges vagy ismét, csicska! Készülj csicska!
Tegyél rendet a szemétdombodon paraszt, költözni fogsz, a bűzöd se maradjon a fészekben, fertőtlenítsd ki maga után, érkeznek a menekültek, ők a házadba, te meg a szemétdombra! te fogod a kaját felszolgálni nekik, füröggyé le, nehogy megfertőzd őket, másra alkalmatlan vagy! He?
quadrocopter
@durbincs: Ideges vagy ismét, csicska! Készülj csicska! Szedd össze magad csicska!

Tehetetlen vagy, mi?

Tehetetlen vagy, mi? Kínban vagy, mi?

@quadrocopter: Én is ebben reménykedem. Csak nem várják tán meg, hogy ez az őrült elindítsa az atomrakétát!
quadrocopter
@Desischado: Szerintem a jenkik - de talán már mások is - ott vannak a huzatos dagi seggében a hatásos eszközeikkel, Amerika nem kockáztathat meg még egyszer egy szégyenteljes, szamurájos Pearl Harbort!
Desischado
@quadrocopter: Adják az égiek, hogy igazad legyen!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!

Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.