A hvg.hu Tampa mellett élő magyarokat ért el még vasárnap, egyikük elmondta, hogy eltűntek a deszkák az üzletekből, volt, aki 500 dollárt ajánlott egy lapért.

Be vagyunk deszkázva, vizünk, kajánk, napelemes töltőnk van

– így várta a 21 éve Floridában élő Pesti János Irmát.

János Tampa mellett, Crystal Beachen él, egy kilométerre a parttól, vasárnap, magyar idő szerint este hétkor beszélt vele a hvg.hu újságírója.

Így készültek a floridai magyarok Irma puszítására

Fotó: MTI/AP/Wilfredo Lee

Itt, a floridai félsziget nyugati felén úgy számoltak, ottani idő szerint hajnali egykor, közép-európai idő szerint reggel hét körül érkezik a hurrikán, amelyről azt mondják, Floridában minden idők legerősebb vihara lehet.

Ha egy kagyló repül 180-nal, az már olyan, mint egy rakéta

– érzékeltette a hvg.hu által megszólaltatott János a körülmények veszélyességét –, márpedig egy ilyen vihar sok kagylót mozgathat meg, és felkaphat mindent, ami az útjába akad.

A teraszról lepakoltak mindent, a ház legtöbb ablakát és ajtaját is bedeszkázták – nekik még jutott a deszkából. Ezek ugyanis mostanra eltűntek az üzletekből, János azt meséli, a Facebookon már könyörögnek érte, 500 dollárt is kínáltak egy-egy lapért.

További részletek a hvg.hu-n.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.