Energiaszolgáltatók megtámadását tervezi egy hackercsoport. A Dragonfly emberei "hátsó ajtók" segítségével hatolnak be a szolgáltatók számítógépes rendszerébe és a jelek szerint szabotázstól sem riadnának vissza – írta a Piac és Profit.

A Dragonfly nevű hackercsoport célul tűzte ki, hogy behatoljon legalább három ország: az Egyesült Államok, Törökország és Svájc energiahálózatába – hozták nyilvánosságra a Symantec kutatói. A specialisták kutatók már 2011-ben felfigyeltek erre az ismeretlen hátterű hacker csoportra, az azonban az első leleplezések után 2014-ben időlegesen befejezte működését. A csoport már akkor úgynevezett back doorokat (hátsó ajtókat) helyezett el európai és tengeren túli energiaszolgáltatók számítógépes rendszerében.

Energiaszolgáltatókra akarnak támadni a hackerek

Fotó és nyitókép: Pixabay cco

A back door program a felhasználók számára általában nem látható elem, amely telepítése után teljes kontrollt adhat a számítógép vagy rendszer felett egy vagy több távoli behatolónak. A back door használója betekinthet a másik gépen tárolt adatokba, azokat módosítani, törölni tudja, de minden jelszót és weblapot is lát. A lehetőségek korlátlanok, értelemszerűen rendkívül bonyolult a védekezés.

Amint a biztonsági cég kutatói kiderítették, a Dragonfly csoport ismét aktivizálódott, és arra törekszik, hogy megismerje az energiaipari cégek működési mechanizmusát, megpróbál bejutni azok vezérlésébe is, olyan mértékben, hogy potenciálisan azokat megbéníthassa vagy átvehesse felettük az irányítást.

Mint arról beszámoltunk, nemrégiben pacemakereket hívott vissza egy gyártó, mert a hackerek ugyanígy át tudják venni a hatalmat a szerkezetek fölött. A visszahívás magyar betegeket is érinthet.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél