Egy vese hatmillió forint. A műtéteket Egyiptomban csinálják, a vevők gazdag arabok. Az újságíróknak egy névtelenül nyilatkozó kairói szervkereskedővel folytatott beszélgetéséből kiderült: már több tucat migráns vállalkozott erre, hogy így finanszírozza az útját Európába. A többségük már Németországban van, de vannak közöttük olyanok is, akik Hollandia, Franciaország, Írország, Nagy-Britannia, Svédország, vagy Norvégia felé vették útjukat. Egy vese ára hatmillió forint A tudósítás szerint a törvénybe ütköző szervátültetéseket főleg Egyiptomban hajtják végre. A szervek recipiensei pedig rendszerint közel-keleti államok tehetős polgáraiból kerülnek ki. Egy vese ára a riport szerint mintegy 20 ezer euró, azaz 6 millió forint, amit a szervkereskedő kap meg, és határoz arról, ebből mennyit engedjen át az Európába tartó migránsnak. Az embercsempészet célja a szervkereskedelem Frederike Ambagtsheer szervkereskedelemre szakosodott holland kriminológus az interjújában...

Forrás: origo.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Peller Anikó
Viszont mindkét vese már 12 millió forint, de lehet akkor már akciós ezért csak 10.
1magyar
De miért nem azt kérik, hogy szerveikért cserébe a gazdag arabok vigyék a saját országaikba őket???

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.