Nagy erejű tájfun csapott le vasárnap Japán délnyugati partjaira, komoly fennakadásokat okozva a közlekedésben.

A japán meteorológiai szolgálat tájékoztatása szerint az idei viharszezon 18. tájfunja a Kjúsú sziget a Kagosima prefektúrájában ért partot, heves esőzések és óránkénti közel 180 kilométeres széllökések kíséretében – írja az MTI-re hivatkozva a Blikk.

A Talim névre keresztelt tájfun keleti-északkeleti irányban halad mintegy harminc kilométeres sebességgel. Nem kizárt, hogy végigvonul Japán gyakorlatilag egész területén, és két nap múlva hagyja el a szigetország északi részét, majd folytathatja útját az Oroszországhoz tartozó Szahalin felé.

Az erős vihar közel kilencméteres hullámokat korbácsolt. A hatóságok arra figyelmeztettek, hogy a nagy mennyiségű csapadék miatt fennáll az árvizek és földcsuszamlások veszélye. A repülőtereken eddig több mint 640 járatot töröltek el, a fennakadások gyakorlatilag minden légitársaságot érintik. Gondok vannak a vasúti közlekedéssel is, nem jár a Sinkanzen szuperexpressz sem két nagyváros, Kumamoto és Kagosima között, és a kompok se közlekednek. Kagosima prefektúrában mintegy 1400, Mijazakiban 600 háztartást maradt áram nélkül. E két, illetve a tájfun útjában fekvő további három prefektúra, Óita, Kumamoto és Fukuoka több százezer lakójának azt tanácsolták a hatóságok, hogy hagyják el az otthonukat.

(MTI/blikk.hu)

Címlapkép: Youtube

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél