A dán nőt azt követően utasították ki, hogy a brüsszeli reptéren sem volt hajlandó levenni nikábját, ami egy vékony csík kivételével egész arcát eltakarta.

A hatóságok így nem tudták így ellenőrizni a személyazonosságát, ezért el kellett hagynia az országot – írta meg az Al Jazeera.

Az esetről Theo Francken belga menekültügyi miniszter is beszámolt, aki elmondta, hogy a nőnek vissza kellett utaznia Tunéziába. Az ügyről tájékoztatták dán kollégáikat is.

Kitoloncoltak egy nőt Belgiumból, amiért nem fedte fel az arcát

Belgiumban 2011 nyara óta tiltja a törvény a teljes arcot elfedő fátylak és leplek viselését közterületen, pénzbüntetés és akár hét napnyi börtön is járhat a rendelkezés megsértőinek.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága idén nyáron elutasította két muszlim nő keresetét, akik a törvényt támadták. Az ítélet szerint a törvény nem diszkriminatív és nem sérti a jogait az érintetteknek.

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Equus1
örüljön, h ennyivel megúszta. Náluk egy monokinis tengerparti jelenet megkövezéssel zárult volna.
Kifelé a muszlimokkal Európából!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Equus1
örüljön, h ennyivel megúszta. Náluk egy monokinis tengerparti jelenet megkövezéssel zárult volna.
Kifelé a muszlimokkal Európából!
wagabund
mint már egyszer írtam, svájcban egy nő ugyanilyen, fedett arcról készült fényképet adott be a rendőrségen azzal, hogy jogosítványt szeretne...a polícián se nyelni, se köpni nem tudtak percekig...aztán a hogy a fínom, művelt nyugattól megszokhattuk, halkan, rendkívül udvariasan kitessékelték..
...naná, hogy elment panaszra...nem is értette a picsa, hogy miért nem kaphat jogsit, hiszen afganisztánban megígérték...
1magyar
Takarodjanak vissza a hülyeségeikkel oda ahonnan jöttek! Nálunk a rablásoknál használnak ilyet ami büntetendő álatalában.
cikicakk55
Azért ez tényleg már túl megy a vallást elfogadható különcségeken.Főleg közterületeken, repülőtereken, egyéb hatósági létesítményekben vallási alapon nagyon sok terror lehetőséget valósíthatnak meg.Ha csak a szemül látszik,lehetnek férfiak,magukra erősített robbanószerkezetekkel. Körözött személyek menekülhetnek el egy ilyen öltözékben. képtelen vagyok elhinni,hogy ilyen lehetetlen öltözéket kitaláló istent így tudnak imádni. Szerencsétlen nők meg szenvednek a fekete anyag alatt főleg nyáron.Még mozogni sem tudnak benne.
wagabund
@cikicakk55: sajnos nem isten, hanem a férfiak találták ki...akkor lenne gömbölyű a labda, ha a férfiak is ilyenben járnának...de ők nem...na ők azok, akik istent jáccanak(sic)
lópicigáspár
@Equus1: Igaz tetsziket nyomtam, de lenne egy apró megjegyzésem! Alapjába véve semmi bajom a muszlimokkal, hisz szíve joga, melyik hazug vallásnak hisz. Az elvakult barmok viszont takarodjanak! Ha nem tetszik nekik az európai norma, nincs helye itt!
volvós
Hát igy járt a szüz lány...olyan ronda, hogy el kell takarni...
Na, így egy " varjúval " kevesebb lesz Belgiumban :-)))
quadrocopter
Ezt kell tenni! Nehogy már a kémény szálljon a gólyára!
cikicakk55
@wagabund: Igazad van. Allah is férfi volt. Csak egy hónapra kötelezném az összes Muszlim ferfit,hogy így öltözzenek,mellé még azt,hogy annyi megbecsülést kapnanak mint a nők. Lehet,hogy egy hét múlva már nem is lenne olyan igazságos és dicső az Istenük.
cs.n.
@wagabund: Így van, ha ez valami vallási előírás lenne, akkor minden muszlim nő ilyenben járkálna, de korántsem ez a helyzet. Esetleg vallási dolognak próbálják eladni azok, akik rájuk erőltetik ezt a hacukát. A strasbourgi bíróság is azt mondta, hogy a belga törvény nem sérti a vallásszabadságot. Persze hogy nem, hiszen semmi köze a valláshoz.
Sámannus
Az ISIS katonái is csadorban akartak szökni.
lópicigáspár
@quadrocopter: Vagy a fika gyúrja az óvodást! :))
lópicigáspár
@Sámannus: Hát azokon a képeken borultam! :))))))
Sámannus
@lópicigáspár: Azokmmár a szemükkel is tudtak verni i:DDD

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.