Két bangladesi menekült 2015-ben indult ügyében fellebbezett a magyar kormány, a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága befogadta a kérelmet. 

Elfogadta a magyar kormány fellebbezését az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) azon két menedékkérő ügyében, akiket a testület első fokon hozott ítélete szerint jogellenesen tartottak fogva 2015 őszen a röszkei tranzitzónában, majd küldtek vissza Szerbiába.

Az ügy előzménye, hogy a két bangladesi férfi 2015. szeptember 15-én menedékkérelmet nyújtott be Magyarország déli határán. A hatóságok több mint három héten keresztül a röszkei tranzitzónában tartották őket úgy, hogy nem tudtak továbbmenni, október 8-án pedig visszatoloncolták őket Szerbiába.

A strasbourgi székhelyű törvényszék márciusban elsőfokon kimondta, hogy az ügyben Magyarország több ponton, a szabadsághoz és biztonsághoz való jog, a kínzás tilalma, illetve a hatékony jogorvoslat tekintetében is megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményét.

Az egyhangúlag meghozott ítélet ellen azonban a magyar állam később fellebbezést nyújtott be, amelyet most jóváhagyott az EJEB öttagú tanácsa, az ügyet így a másodfokú fórumként működő nagykamara elé utalják.

Az elsőfokon hozott ítélet értelmében Magyarországnak fejenként 18 705 euró (mintegy 5,8 millió forint) kártérítést és perköltséget kellene fizetnie a felpereseknek.

Az Európa Tanács égisze alatt működő bírósághoz az európai emberi jogi egyezmény előírásainak megsértésére hivatkozva lehet fordulni akkor, ha a panaszos már minden hazai jogorvoslati lehetőséget igénybe vett, és nem járt eredménnyel.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.