A Reuters legfrissebb adatai szerint legalább 216 ember halt meg a keddi mexikói földrengésben az ország középső részein. 

Legalább 216-an haltak meg Mexikó középső részén – beleértve a fővárost is – kedden egy 7,1-es erősségű földrengés miatt – olvasható a Reuters cikkében. (Reggel még legalább 226 halottról lehetett tudni, azonban a helyi polgári védelem legújabb közlése szerint eddig 216 halálos áldozatot erősítettek meg.)

A rengés epicentruma a fővárostól 120 kilométerre délkeletre, fészke 51 kilométerrel a felszín alatt volt.

A földrengés miatt Mexikó középső részén több épület is összeomlott, ezekből a mentőcsapatok mellett a helyi lakosok is megfeszített munkával egész éjjel mentették az embereket.  

A fővárosban, Mexikóvárosban a cikk szerint legalább 44 épület omlott össze, köztük egy általános iskola is. A mexikói elnök Nieto egy keddi megszólalásában arról beszélt, 20 gyermek és két felnőtt halt meg, 30 gyereket és 8 felnőttet még keresnek.

Mexikói földrengés: legalább 216 ember meghalt – folyik a kutatás a túlélők után

FotóAFP/Ronaldo Schemidt

A jelenlegi adatok szerint eddig 226 embert találtak holtan, Morelos államban 55-en, Puebla államban 39-en, Guerreroban hárman, Mexico államban 12-en haltak meg. A fővárosban eddig 117 halottat találtak meg a BBC cikke szerint, de itt még nőhet az elhunytak száma, mert még több összeomlott épületet is vizsgálnak túlélők után kutatva.

A földrengés miatt gázszivárgás is volt a fővárosban, ami a mentési munkálatokat nehezítette. A rengés után csak a fővárosban mintegy kétmillióan maradtak elektromos áram és telefonösszeköttetés nélkül. 

A keddi földrengés napra pontosan 32 évvel a nagy mexikói földrengés után következett be, melyben 1985-ben több ezer vesztette életét. 

Mexikót a hónap elején egy 8,1-es erősségű rengés rázta meg, abban legkevesebb 98 ember vesztette életét.

(Címlapi kép: AFP/Ronaldo Schemidt)

Korábbi cikkünk a témában:

7,1-es erősségű földrengés rázta meg Mexikóvárost

A Richter-skála szerinti 7,1-es erősségű földrengés rázta meg Mexikó középső részét, a fővárostól 150 kilométerre délkeletre volt a rengés epicentruma. Helyi idő szerint nem sokkal délután egy óra után földrengés rázta meg Mexikó középső részét. A European Mediterranean Seismological Center adatai szerint a rengés a Richter-skála szerinti 7,1-es erősségű volt, epicentruma pedig Mexikó középső részén, a fővárostól, Mexikóvárostól 260 kilométerre délkeletre volt.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél