Magyar ötleteket is bemutatott a konferencián a köztársasági elnök, és Ferenc pápa szavaival búcsúzott.

A vízválság előbb sújthat bennünket, mint az elhatalmasodó klímaváltozás

- hívta fel a figyelmet Áder János köztársasági elnök szerdán New Yorkban azon az ENSZ-ben rendezett konferencián, amelyet Magyarország és Dánia közösen szervezett egy "vízbiztos" világhoz szükséges befektetések finanszírozásáról.

Áder János a vízhiány miatt aggódott New Yorkban
Fotó: Bruzák Noémi/MTI

Áder János a Világbank adatait idézve leszögezte: jelenleg a világban több mint 2 milliárd ember nem jut egészséges ivóvízhez, és 4 milliárd azoknak a száma, akiknek szennyvize nincs megfelelő módon kezelve.

Perut és Afrikát emlegette

Előadásában Áder kitért Perura, utalva arra, hogy ebben az országban az idén márciusban – hosszú aszály után – annyi eső esett, hogy 150 ezer otthon vált lakhatatlanná, s a természeti katasztrófa olyan óriási károkat okozott, hogy a perui GDP 3 százalékának megfelelő összeget kellett a helyreállításra fordítani.

Afrikában ugyanakkor éppen az a baj, hogy túl kevés az eső – hangsúlyozta az államfő. Dél-Szudán, Etiópia, Nigéria példáját említve kifejtette, hogy a vízhiány katasztrófához vezetett: milliók éheznek, pusztulnak az állatok és pusztul a termés.

Ázsiában Banglades küszködik túl sok vízzel. "Májusban Bangladesben olyan mennyiségű eső esett, hogy még a monszunhoz szokott vidéken is sok volt belőle: 2 millió tonna rizs esett az esőzés áldozatul, s nem nehéz belátni ennek költségvetési, gazdasági és egyéb következményeit" – mondta Áder János.

Ezután az államfő felvételeket mutatott az öt évvel ezelőtti New Yorkról, amelyet akkor a Sandy hurrikán okozta áradás sújtott, és a pár héttel ezelőtti Houstonról, amelyet a Harvey hurrikán tett tönkre. Felhívta a figyelmet: mindkét esetben megelőzhető lett volna a mérhetetlen kár és veszteség. New Yorkban védműveket kellett volna építeni, ez mintegy 200 millió dollárba került volna, de mivel elmulasztották, a hurrikán pusztításai utáni helyreállításra már 20 milliárd dollárt kellett fordítani. Houston is az átgondolatlan városi fejlesztéseket szenvedte meg. Áder János megjegyezte: mindkét tragédiának fontos tanulságai vannak a jövőre nézve. Elsődleges fontosságúnak nevezte az ésszerű urbanizációt.

Beszédében az államfő feltette a kérdést, hogy mit kell tenni az ésszerű vízgazdálkodás érdekében és miképp kellene finanszírozni azt. Kiemelte az öntözés, a szanitáció, valamint a vízhálózat korszerűsítésének és az árvízi védekezésnek a fontosságát. Leszögezte: mindegyik feladat komoly strukturális beruházásokat és anyagi forrásokat, korszerű megoldásokat igényel.

Magyar példa, az adófizetők pénzéből

Áder János magyar példát hozott a jó árvízi védekezésre. Megemlítette a tizenkét tiszai árvízi szükségtározót, amelyből hat már el is készült. "Drága program ez, az adófizetőknek sok pénzébe kerül, de megtérül" – hangsúlyozta.

"Szembe kell nézni a vízkérdés finanszírozásával" – mondta a köztársasági elnök. Világszerte 500 milliárd dollárnyi befektetésre lenne szükség évente a vízválság elhárítására – tette hozzá.

"Jó ötletek vannak, azok beruházókra várnak"

- mondta, majd három magyar ötletet mutatott be: arzénmentesítő készüléket, napelemes vízszivattyút és konténeres szennyvíztisztítót.

"Olyan adományozókra van szükség, akiknek fontosabb a társadalom, mint a gyors anyagi megtérülés"

- jelentette ki.

Az államfő Ferenc pápa szavait idézve zárta beszédét:

Isten mindig megbocsát, az ember néha megbocsát, a természet azonban soha nem bocsát meg.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

a helység kalapácsa
Kéthetes csecsemővel nem lakoltatunk ki egy családot.
Ez a nemzeti minimum.
Embergyilkosok vagytok.
Mocskosul-rútul!!!.
Nálam mindig van egy péklapát (vagy valami hozzá hasonló), és SIMÁN pofán baszlak vele, te kormánypárti politikus, ha véletlenül szembejössz velem.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
staro2
A magyar köztársasági elnök nem aggódik a magyar oktatás, a magyar egészségügy, a magyar dolgozók, a magyar nyugdíjasok gondjai miatt.
Nem aggódik az úniós pénzek ellopása,a túlárazott beruházások miatt.
Nem aggódik a perifériára szorult aprófalvak lakóiért, nem aggódik a pénzért magyar útlevelet vásárlók előélete miatt.Nem aggódik a külföldre tévozott sok százezer munkaképes ember miatt.
Nem aggódik a pofátlan meggazdagodások,az alkalmatlan ostoba állami vezetők hülyeségei miatt.
Ő globális aggódó.
Eladott Ország
Áder János New Yorkban védte a klímát. Elmondta, hogy mi okozza a vízválságot és hogy mit kell ellene tenni. Annyit beszélt, amennyit szerintem egész mi okozza a vízválságot és hogy mit kell ellene tenni. Annyit beszélt, amennyit szerintem egész fennállása óta – mármint köztársasági elnökként – összesen sem. És ebben már benne van az összes idézet és anekdota, amiket előadott itthon. Nincs amúgy baj ezzel, mert fontos a környezetvédelem. Csak hát én egészen idáig úgy tudtam, hogy a nagyszerű ember elsődleges feladata a magyar emberek szolgálata, a magyar jogrendszer védelme és hasonlók. De ezek szerint tévedtem.
Eladott Ország
kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2016/11/%C3%A1der.jpg
Én nem tudom, a hülyeséget meddig lehet még spilázni. Úgy tűnik, a végtelenségig, majd egy
kicsit azon is túl. Áder János, egy nem létező köztársaság elnöke, aki egy nem létező
Alkotmányra esküdött fel és akinek nagyságrendekkel fontosabb a globális felmelegedés
problémája, vagy a timbuktui háromfülű gyík megmentése, mint a Magyrországon kínlódó
rokkantak, betegek, fogyatékkal élők, öregek életének emberivé tétele, új dimenziót találta a
kibontakozásra. Nem szólalt meg az érvénytelen népszavazást követően, de nem szólalt meg a gyűlöletkampány idején sem és nem szólalt meg egyetlen egy olyan esetben, amikor a kormány a jogállamot, a civil szervezeteket, a szociális hálót, az oktatást, az egészségügyet, a demokráciát cincálta szét. Áder nem szólalt meg a sajtószabadság védelmében. Ő csak az újévi köszöntőben szokott megszólalni és összehordani annyi gagyi közhelyet, hogy a kutya megveszne tőle, ha hallgatná. És most megszólalt Áder, a köztársasági elnök, aki ott sem volt sehol, semmiről sem tehetett és az égvilágon semmi mást nem akart soha, mint megúszni ezt az egészet és horgászni. Vagy baromságokat beszélni.
papa.49
@Pálinkafőző Rézüst: Tedd hozzá még olyan az Alföldön lévő településeken is gond van a vízzel ahol régen artézi kutak adták az ivóvizet !!!
a helység kalapácsa
Áder "fackombakom" János igazából semmiért nem aggódik, és szarik bele a világba.
Ez tisztán látszik rajta.
Áder János egyszerű, mint a faék.
Ez tisztán látszik rajta.
SZÁNALMAS!
BETEG!
HALOTT!
Ha meg sem szólaltál volna, te hulladék, szar alak!

Tudod miért vagy a hülyébbnél is hülyébb?
Mert fel sem fogod, hogy mennyire hülye vagy.

MINDENT, amit elmondtál, MINDENKI tudja.
DE MEGVALÓSÍTHATATLAN!!!
Vágod ezt, te geci primitív magyar parasztipari hulladék bajszos szar?
Vágod ezt!?

A Q anyád, aki a világra szart téged, te mocsok EMBERGYILKOS-ágban aktívan résztvevő büdös paraszt!!!

Te azt hiszed (a butaságod okán fogva), hogy ez csak játék.
Ez kurvára nem játék!...

Armageddon, LESZ!
Miattatok, a Ti fajtátok miatt - LESZ!
a helység kalapácsa
Kéthetes csecsemővel nem lakoltatunk ki egy családot.
Ez a nemzeti minimum.
Embergyilkosok vagytok.
Mocskosul-rútul!!!.
Nálam mindig van egy péklapát (vagy valami hozzá hasonló), és SIMÁN pofán baszlak vele, te kormánypárti politikus, ha véletlenül szembejössz velem.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.