Észak-Korea eddigi egyetlen pártfogója is kereskedelmi korlátozásokat vezet be az ország ellen.

Kína bejelentette szombaton, hogy az ENSZ-ben elhatározott szankciónak megfelelően korlátozni fogja kereskedelmét Észak-Koreával, amelyre így nagyobb nyomás fog nehezedni tiltott atom-és rakétafejlesztései következtében.

Végre Kína is lép Észak-Koreával szemben

A kereskedelmi minisztérium közlése szerint október 1-jétől évi 2 millió hordóra csökkentik az Észak-Koreának eladott kőolajtermékek mennyiségét, cseppfolyósított földgázt pedig egyáltalán nem szállítanak neki január elsejétől. Peking betiltja az észak-koreai textiláruk behozatalát. Ezek exportja Phenjan egyik utolsó fő külföldi bevételi forrása a sorozatos szankciók után. Kína a nemzetközi együttműködés jegyében már korábban lemondott az észak-koreai szén, vasérc, halászati termékek és más áruk megvásárlásáról.

Kína Észak-Koreának a legnagyobb kereskedelmi partnere és diplomáciai pártfogója volt mindeddig, de már jelezte, hogy "csalódást okozott" számára Kim Dzsong Un észak-koreai vezető kormányzatának a külpolitikája.

Kína vette meg eddig az exportált észak-koreai termékek mintegy 90 százalékát, ami azt jelenti, hogy fokozódó csatlakozása a szankciós politikához kulcsfontosságú annak sikeréhez. Pekinget ugyanakkor nyugtalanítja, hogy az észak-koreai kormány összeomolhat a korlátozások miatt.

(MTI)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Equus1
hát persze, ha a többség úgy akarja, Kína meghajol az akaratuk előtt. Úgy lesz minden, ahogy Samu bácsi akarja, persze, persze... de mit tegyünk, ha azok a fránya vonatok mégis közlekednek... a kínai állam betart minden határozatot, de a kereskedelem Kínában szabad...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.