A The Washington Post című amerikai lap tudomása szerint az első női tiszt várhatóan egy 40 fős szakasz parancsnoka lesz.

Az amerikai történelemben először lesz női katonatiszt a tengerészgyalogságnál – írja az MTI.

A védelmi minisztérium külön közleményben jelentette be a hírt hétfőn. A kommünikében Robert Neller tábornok, a tengerészgyalogság parancsnoka hangsúlyozta, hogy büszke a női katonatisztre.

Először lesz női tiszt az amerikai tengerészgyalogságnál

A főhadnagyi rangot kapott fiatal nő végigcsinálta a tengerészgyalogság fizikailag is rendkívül megerőltető – és az amerikai hadsereg legnehezebbnek tartott – 13 hetes kiképzését. Ezt minden olyan tengerészgyalogosnak el kell végeznie, aki tiszt szeretne lenni. A kiképzést 131 tisztjelölt kezdte meg, de csak 88-nak sikerült végigcsinálnia, azaz 43-an morzsolódtak le.

A The Washington Post című amerikai lap tudomása szerint az első női tiszt várhatóan egy 40 fős szakasz parancsnoka lesz. A főhadnagynő azt kérte, hogy nevét ne hozzák nyilvánosságra. Az előző elnök, Barack Obama kormányzata 2012-ben – akkor még kísérleti jelleggel – tette lehetővé nők számára is, hogy a tengerészgyalogságnál teljesíthessenek szolgálatot. 2012-ben 32 nő kezdte meg a kiképzést, de egyikük sem volt képes befejezni. 2015 decemberétől az Obama-kormányzat végleg engedélyezte a szebbik nem katonai szolgálatát a tengerészgyalogságnál is. A hétfőn diplomázott főhadnagynő akkor szegődött el a haderőnemhez három nőtársával, ám csak neki sikerült végeznie.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: Youtube, illusztráció

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wagabund
le a kalapot előtte! akkor mehet is megmutatni mit tud..irány é-Korea...Salt ügynök is megúszta.
Levendula
Mit keresnek nők a fegyveres testületek berkeiben??

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.