A katalán népszavazásban használatos szavazóhelyiségek lepecsételésére utasította a katalán rendőrséget a spanyol főügyész. Eddig több mint 9 millió szavazólapot foglalt le a spanyol csendőrség.

Az október 1-i katalán függetlenségi népszavazás szavazóhelyiségeinek lepecsételésére utasította a katalán rendőrséget a katalán főügyész kedden.

José María Romero de Tejada rendelkezése szerint szeptember 30-a, azaz szombat előtt ki kell üríteni és le kell pecsételni a szavazóhelyiségek számára kijelölt helyszíneket, amelyek zömében oktatási intézményekben találhatók.

Ezeket egészen október 1-én este kilenc óráig zárva kell tartani, és a pecsét érintetlenségét is felügyelni kell – szól az intézkedés, amely külön kitér arra is: meg kell akadályozni, hogy ezen helyszínek 100 méteres körzetében az utcán szavazni lehessen.

Az utasításban szerepel a voksoláshoz szükséges eszközök, urnák, szavazólapok, propagandaanyagok, informatikai eszközök lefoglalása is.

A referendum megrendezését, amelynek kérdése: "Akarja-e, hogy Katalónia önálló állam legyen köztársaság formájában?" a spanyol alkotmánybíróság felfüggesztette, amíg meghozza végleges ítéletét arról, hogy alkotmánysértő-e. Az ország törvényeinek értelmében addig a népszavazás megtartása illegális.

Lezáratja a spanyol főügyész a katalán népszavazás szavazóhelyiségeit

Fotó: pixabay.com CCO

A katalán kormány ennek ellenére folytatja a voksolás előkészítését, mondván: helyi választási győzelmükkel 2015-ben arra kaptak felhatalmazást a választóktól, hogy megtartsák a népszavazást, így ezt a megbízatást teljesíteniük kell.

A spanyol állam viszont azt közölte, hogy minden törvényi lehetőséget felhasznál, hogy megakadályozza a voksolást.

A spanyol csendőrség eddig több mint 140, a népszavazást népszerűsítő, vagy arról tájékoztatást nyújtó weboldalt zárt be, katalán kormányzati hivatalokban, cégeknél, magánlakásokban tartott házkutatásokat, őrizetbe vett 14 magas rangú katalán tisztviselőt, és lefoglaltak több mint kilenc millió szavazólapot.

A spanyol belügyminisztérium több ezer rendőrt és csendőrt vezényelt Spanyolország más részeiről Katalóniába, ügyészségi utasításra pedig a katalán rendőrséget, a Mossos d'Esquadrát a spanyol csendőrség alárendeltségébe helyezték.

A központi kormányzat lépései ellen múlt szerda óta kisebb-nagyobb mértékben, de folyamatosak az utcai tiltakozások.

(MTI)

(Címlapi kép: pixabay.com CCO)

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Equus1
a madridi vezetés vhol a XVIII. szd-ban hiszi magát...
almalibre
Néhány megjegyzés:
A catalán népszavazás tartalma ellent mond a spanyol alkotmánynak.
A katalán politikusok, akik egyben spanyol tisztviselők, évek óta a spanyol törvények ellen szervezik a tömegeket, ennek ellenére előszőr fordul elő, hogy a spanyol állam fellép ellenük.
Catalonia soha nem volt önálló ország, hercegség, királyság…
A catalánok nem egy elnyomott népcsoport, olyan autonómiával rendelkeznek, amit Erdély még álmodni sem mer magának…

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.