Irak területi integritását meg kell őrizni, mert az ország egysége fontos az Iszlám Állam elleni harchoz az Európai Unió külügyi szolgálata szerint.

Meg kell őrizni Irak területi integritását az autonóm Kurdisztán régióban tartott függetlenségi népszavazás ellenére – közölte kedden az Európai Unió külügyi szolgálata, nyugalomra intve és konszenzusos megoldásra szólítva fel a feleket.

Közleményben az EU sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az iraki kurd vezetés a széles körű tiltakozás dacára hétfőn egyoldalúan megrendezte a referendumot.

Hangsúlyozták emellett: Erbíl és Bagdad konfliktusát békés és konstruktív párbeszéd, konszenzus útján kell megoldani, az iraki alkotmány tiszteletben tartásával.

Mint írták, az ország egysége rendkívül fontos az Iszlám Állam nevű terrorszervezet felszámolásához, illetve a felszabadított területek újjáépítéséhez.

Az előzetes eredmények szerint a szavazók 93 százaléka támogatta, hogy Kurdisztán régió és körülötte a kurdok lakta térségek független állammá alakuljanak.

A referendum kiírása komoly tiltakozást váltott ki a nemzetközi porondon. Az iraki kormány mellett Törökország, Irán és Szíria vezetői is határozottan ellenzik a függetlenséget, attól tartva, hogy az Irakon kívül is megerősítené a kurd szeparatista törekvéseket. A népszavazást az Egyesült Államok sem támogatja, mondván, az csak elvonná a figyelmet az Iszlám Állam elleni harcról.

(MTI)

(Címlapi kép: YouTube)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.