A spanyol kormányfő Washingtonba látogatott, Donald Trump amerikai elnök az egységes Spanyolország mellett tett hitet.

Mariano Rajoy spanyol kormányfő és Donald Trump amerikai elnök az egységes Spanyolország mellett foglalt állást kedden a Fehér Házban.

A spanyol kormányfő hétfőn este érkezett az amerikai fővárosba, ahol 2014-ben járt utoljára hivatalosan.

A két politikus közös sajtótájékoztatóján elsősorban a függetlenségről tervezett katalán népszavazás, Venezuela, Észak-Korea és a terrorizmus elleni harc kérdései szerepeltek.

Trump az egységes Spanyolország mellett foglalt állást

Fotó: wikipedia CC BY-SA 2.0/Greg Skidmore

Mariano Rajoy szerint a vasárnapra tervezett katalán népszavazás feszültséget teremt, ő a maga részéről szeretné minél előbb megoldani az ügyet. A miniszterelnök hitet tett az egységes Spanyolország mellett. "Én az egységes Spanyolország híve vagyok" – szögezte le, hozzátéve, hogy "érvényes demokratikus népszavazásról" nem is lehet szó.

Donald Trump szintén az egységes Spanyolország fontosságát hangoztatta. Mint fogalmazott: "Spanyolország nagyszerű ország és egyben kell maradnia". Az elnök szerint a katalánok az ország egységét támogatják majd. "Őrültség lenne, ha nem így lenne" – mondta.

Az amerikai elnök elismerte Spanyolország erőfeszítéseit a terrorizmus elleni harcban.

Észak-Korea is megkapta a magáét, csakúgy, mint a venezuelai helyzet

Észak-Koreát a világ számára legnagyobb fenyegetésnek minősítette, de ismét megerősítette, hogy nem a katonai megoldás az elsődleges. Ugyanakkor leszögezte azt is, hogy az Egyesült Államok teljes mértékben elkészült egy katonai csapásmérésre, amelynek következményei – mint mondta – pusztítóak lennének Phenjan számára.

Mariano Rajoy "tűrhetetlennek" nevezte Észak-Korea folyamatos provokációit és közölte, hogy Madrid intézkedéseket hozott Észak-Korea spanyolországi diplomáciai képviseletének csökkentésére.

Venezueláról szólva Donald Trump reményét fejezte ki, hogy Spanyolország és az Európai Unió is csatlakozik az amerikai szankciókhoz. "Venezuela polgárai szörnyű szenvedéseken mentek keresztül, Maduro elnök elnyomó szocialista rezsimje szegénységbe, éhezésbe és veszélyes politikai nyugtalanságba taszította őket" – hangsúlyozta Trump. A spanyol kormányfő is azt hangsúlyozta, hogy "a nemzetközi közösségnek erőteljesen fel kell lépnie Venezuela ellen". Rajoy "elfogadhatatlannak" nevezte azt, ami a dél-amerikai országban történik.

(MTI)

(Címlapi kép: wikipedia CC BY-SA 2.0/Greg Skidmore)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
trump soprogessen a sajat haza tajan, aki annyira megosztja a sajat nemzetet, hogy kozvetlenul a valasztasok utan California allam ki akart lepni az USA tagallamai kozul, mert csalast szimatolt a valasztasok korul, es ok maximalisan demokrata allam. (Mint kiderult, csaltak is, mert tobb mint 2 millio szavazattal Clinton tobbet kapott, mint trump)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.