A nem német elkövetőkhöz több mint kétezer-ötszáz nemi erőszak vagy szexuális bántalmazás volt köthető tavaly Egyes uniós tagállamokban – így elsősorban Németországban – radikálisan emelkedett az elmúlt időszakban a bűnözési ráta, amióta migránsok lepték el Európát. Olaszországban az év első felében a kétezer-négyszáz nemi erőszakból kilencszázat követtek el illegális bevándorlók. Több nyugat-európai országban emelkedett a bűnözési ráta – mondta nemrég az M1-en Janik Szabolcs, a Migrációkutató Intézet kutatója, hozzátéve: az adatokból jól látszik, ezekben az országokban az erőszakos és a vagyon elleni bűncselekmények elkövetésében felülreprezentáltak a migránsok, illetve a „bevándorló hátterűek”. A kutató kijelentését több tanulmány és adat is alátámasztja. Németországban például a Szövetési Bűnügyi Rendőrségi Hivatal – amely egy külön kategóriát hozott létre a migráns bűnözők nyilvántartására – adatai szerint az illegális bevándorlók által elkövetett bűncselekmények...

Forrás: orientalista.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.