Jó megállapodásra törekednek a brexit-tárgyalásokban a britek, ám, ha ez nem jön össze, vannak más ötleteik.

A brit kormány megállapodásra törekszik az Európai Unióval, de készül ennek "alternatívájára" is – mondta kedden a Brexit, vagyis a kilépési folyamat feltételeiről folyó tárgyalásokért felelős brit miniszter.

David Davis a kormányzó Konzervatív Párt Manchesterben zajló konferenciáján felszólalva kijelentette: London arra számít, hogy sikerül jó egyezségre jutni az unióval a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről. Hozzátette azonban, hogy ha a tárgyalások nem eredményeznek olyan megállapodást, amilyenre Nagy-Britanniának szüksége van, akkor London készen áll majd az "alternatívára" is.

A Brexit-tárgyalásokért felelős tárca vezetője szerint a kormány dolgozik "készenléti tervek" kidolgozásán, éppen azért, hogy Nagy-Britannia minden eshetőségre felkészüljön.

Brexit: jó megállapodásra törekednek a britek, de van más ötletük, ha ez nem jön össze

Fotó: pixabay.com CCO

Davis szerint ez teljesen természetes, egy felelősségteljes kormány így jár el, és "kötelezettségszegés lenne", ha nem így tenne.

Theresa May miniszterelnök is többször tett utalást arra, hogy London nem fogadna el számára előnytelen kilépési megállapodást. May visszatérő érvelése szerint az esetleges rossz megállapodásnál az is jobb, ha az EU-val folyó tárgyalásokon nem születik egyezség. A brit kormányfő szerint rossz megállapodás lenne például az, ha az EU meg akarná büntetni Nagy-Britanniát a kilépésért.

A brit kormány jelenlegi alapállása az, hogy Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt kilépne az unió egységes belső piacáról és a vámunióból is, mert nem kívánja teljesíteni azokat a feltéteket, amelyek szükségesek a tagság megőrzéséhez ezekben az integrációs szerveződésekben.

London ugyanakkor széleskörű szabadkereskedelmi megállapodásra törekszik az EU-val, annak érdekében, hogy a brit üzleti szektor a Brexit után mégis a lehető legkevesebb adminisztratív és vámakadállyal férhessen hozzá az EU belső piacához.

A londoni elemzői közösség azonban meglehetősen borúlátóan ítéli meg ennek a kombinációnak az esélyeit.

A Moody's Investors Service nemzetközi hitelminősítő a minap az eddigi "Aa1"-ről egy fokozattal "Aa2"-re rontotta Nagy-Britannia államadós-besorolását, és a lépés indoklásában kiemelte: most már nem bízik abban, hogy a brit kormánynak sikerül olyan szabadkereskedelmi megállapodást kötni az Európai Unióval, amely jelentősen enyhítené a kilépés negatív gazdasági hatásait.

A Moody's szerint ha sikerülne is elérni a London által célként kitűzött "mély és átfogó" szabadkereskedelmi megállapodást az EU-val, az sem biztosítana a jelenlegivel azonos hozzáférést a brit gazdaságnak az EU egységes belső piacához.

(MTI)

(Címlapi kép: pixabay.com CCO)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Manhattan
Van egy kis dugi Fontom, ezért naponta nézem az árfolyamváltozást. A nyáron szörnyülködve néztem, hogy lement 320-ra. Valamit okoskodtak a Brexittel, hogy most közel 360.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.