A katalán kormány közzétette az alkotmánybíróság felfüggesztő határozata ellenére megtartott október 1-jei katalán függetlenségi népszavazás hivatalos végeredményét pénteken.

Itt a katalán népszavazás hivatalos végeredménye
Kép: Youtube

A végleges eredmények nem sokban térnek el a múlt vasárnap nyilvánosságra hozott előzetes eredményektől.

A katalán kormány adatai szerint a választásra jogosult 5,3 millió állampolgár közül összesen 2,28 millióan szavaztak a referendumon, ami 43 százalékos részvételi arányt jelent.

Katalónia függetlenségére 2,04 millióan voksoltak, ez a leadott szavazatok 90,18 százalékát jelenti. Ugyanerre több mint 177 ezren mondtak nemet (7,83 százalék).

Mintegy 50 ezer ember adott be üres szavazólapot, és csaknem 20 ezren szavaztak érvénytelenül.

A népszavazásnak nem volt érvényességi küszöbe, a katalán kormány ígérete szerint amennyiben többen szavaznak a függetlenségre, mint ellene, megindítja az elszakadási folyamatot Spanyolországtól.

A spanyol központi választási tanács korábban egyhangúlag nyilatkozatot fogadott el, amelyben "értéktelennek" nyilvánította az eredményt, és kifejtette, hogy a vasárnap történteket nem lehet népszavazásnak tekinteni, mivel célja alkotmányellenes volt, és nélkülözte "az objektivitás és átláthatóság" garanciáit.

A testület megállapításait eljuttatta a spanyol és katalán kormánynak, az Európai Parlament, az Európai Tanács elnökeinek és az ENSZ főtitkárának, mások mellett.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
1magyar
@Csizmás Kond: Igen,Svájc sem olyan nagy pld.
Csizmás Kond
@1magyar: Svájc azért nem uniós tag mert a függetlenségét a mérhetetlen földalatti bakokban őrzött pénzek tulajdonosai garantálják. Ha tag lenne ki kéne teregesse az ott összelopkodott vagyonok gazdáinak a kilétét...lenne ott ribillió...de ezt senki nem akarja...:)
1magyar
@Csizmás Kond: Arra gondoltam, hogy ez is egy kicsi ország itt Európában, miért ne lehetne eggyel több vagy akár tízzel is.
Csizmás Kond
@1magyar: Szerintem a nemzeti önazonosság még nem elég a megélhetéshez, szóval minél kisebb valami annál könnyebben elfújja a szél. ...persze mindenki szeretné ha önálló lehetne de ahhoz nem elég csak a saját büszkesége.
...viszont az egységet az is rombolja ha benne nem találja meg az illető a saját érdekét...
ezek ma nagyon zavaros és megoldhatatlan tények...sajnos
Csizmás Kond
@1magyar: ...és kisországok...gondolkodtál el már azon, hogy vajon Monakót,Lichesteint, Vatikánt, San Marinót, Andorrát miért nem nyaggatják a zuniós tagságért ???
1magyar
@Csizmás Kond: Nem, de így elsőre az ugrik be, hogy legyen hová eltüntetni a lopott pénzeket.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.