Egy német és egy svéd, valamint 9 török jogvédőt akarnak több éves börtönbüntetésre ítélni Törökországban terrorizmus vádjával. Az Amnesty International szerint nevetségesek a vádak.

Az isztambuli főügyészség terrorizmus vádjával hét év és hat hónaptól tizenöt évig terjedő szabadságvesztés kiszabását kérte a júliusban letartóztatott Peter Steudtner német emberi jogi aktivistára és társaira – jelentette vasárnap a Dogan török hírügynökség. Az Amnesty International (AI) vasárnap esti közleménye szerint a vádak "nevetségesek".

A perben Steudtneren kívül még tíz ember érintett: egy svéd, valamint kilenc török jogvédő, köztük az Amnesty International (AI) törökországi irodájának vezetője, Idil Eser, illetve az AI törökországi elnöke, Taner Kilic. Nyolc aktivista előzetes letartóztatásban van.

Steudtnert és a többi jogvédőt júliusban állította elő és tartóztatta le a török rendőrség az isztambuli Nagy-szigeten (Büyükada) található egyik szállodában, ahol az AI közleménye szerint kiberbiztonsági és adatkezelési tréningen vettek részt. A találkozót állítólag Kilic szervezte. Őt azonban már korábban, júniusban elfogták a hatóságok. Feltehetően használta azt a ByLock nevű titkosított üzenetküldő programot, amelyen keresztül a tavalyi puccskísérletet szervezték.

A vádirat értelmében a titkos gyűlés résztvevőinek az volt a céljuk, hogy a legfőbb török ellenzéki párt, a Köztársasági Néppárt (CHP) június közepén Ankarából Isztambulba indított és heteken át tartó tiltakozó "igazságmenetét" a 2013-as Gezi parki tüntetésekhez hasonló "erőszakba és társadalmi káoszba" sodorják.

Az ügyészég szerint a vádlottak tevékenységük során három terrorszervezettel is kapcsolatban álltak, vagyis a tavalyi puccskísérletért felelőssé tett gülenista mozgalommal, a fegyveres szakadár Kurdisztáni Munkáspárttal (PKK), valamint a szélsőbaloldali Forradalmi Népi Felszabadítási Párt-Fronttal (DHKP-C).

Taner Kilicet terrorszervezeti tagságért, a többieket terrorszervezet támogatásáért vonná felelősségre az ügyészség.

A Dogan arról is beszámolt, hogy Steudtner és a svéd jogvédő az ügyészségi vizsgálat folyamán félrevezette a hatóságokat. A telefonjaikhoz használt jelszavakat helytelenül adták meg. Az ügyészség úgy vélte, hogy ez a magatartás szintén terrorszervezeti célokat szolgált.

A vádirat alapján a svéd aktivistánál ráadásul egy olyan térképet is lefoglaltak a hatóságok, amelyen a Törökország főként kurdok lakta keleti és délkeleti vidéke eltérő, de a környező országok kurdok lakta területeivel egyező színnel volt feltüntetve.

Amnesty International: felháborító vádak, bizonyítékok nélkül

Az Amnesty International az MTI-hez vasárnap este eljuttatott közleménye szerint a vádak nevetségesek.

"A felháborító vádirat egyetlen bizonyítékot sem tartalmaz, ehelyett a már korábban megismert abszurd és nevetséges vádakat ismételgeti Törökország legismertebb jogvédői ellen" – idézi a közlemény John Dalhuisent, az AI európai igazgatóját.

Az igazgató emlékeztet, hogy "ezek a bátor civilek hónapok óta senyvednek börtönben, mert hisznek az emberi jogokban", és hozzáteszi: minden egyes rács mögött töltött nap "elképesztően igazságtalan".

Az AI álláspontja szerint a vádirat nem más, mint ízléstelen lejáratás és hazugságok keveréke, valójában a török igazságügyi rendszer jelenlegi állapotának egyik szimbóluma. A közleményben leszögezik, hogy a bíróságnak teljes egészében el kell utasítania a vádiratot, és azonnal szabadon kell engednie a jogvédőket.

Sigmar Gabriel német külügyminiszter Steudtnerék júliusi letartóztatását követően irányváltást ígért Németország Törökországgal folytatott viszonyában. A tárcavezető úgy látta, hogy a tavalyi puccskísérlet óta tett lépésekkel az ankarai vezetés hátat fordított az európai értékeknek. Hozzátette: "ez így nem mehet tovább". A külügyminisztérium egyben arra figyelmeztette a Törökországba utazókat, hogy bárkit bármikor önkényesen megfoszthatnak szabadságától, ezért fokozott óvatosságra van szükség. Ankara és Berlin kapcsolata elmérgesedett, a két fél időről időre éles szócsatákat vív egymással.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.