A március 15-ei választás után 208 nappal jött létre Hollandiában a négypárti kormánykoalíció, bár még így csak szűk többségük van a holland parlamentben.

Hivatalosan is jóváhagyták a koalíciós megállapodást a szövetségre lépő pártok kedden Hollandiában, hosszú hónapok után megnyitva az utat ezzel a jobboldali-liberális kormány létrehozása előtt.

A tavaszi választásokon győztes, liberális konzervatív Néppárt a Szabadságért és a Demokráciáért (VVD) mellett a Kereszténydemokrata Tömörülés (CDA), a liberális D66 és a Keresztény Unió (CU) vesz részt az alakuló kabinetben, amelynek mottója a "Jövőbe vetett bizalom".

A koalíciós megállapodást Mark Rutte kormányfő, a miniszterelnöki szék várományosa ismertette kedden Hágában, 208 nappal a március 15-i választások után. A második világháború óta ez volt a leghosszabb idő, ameddig a kormánykoalíció megalakítása tartott Hollandiában.

Több menekültet fogadnak be, de kevesebb lesz a támogatásuk

Az 55 oldalas dokumentum szerint a pártok abban egyeztek meg, hogy korlátozzák a menedékkérőknek nyújtott pénzügyi támogatásokat a tartózkodásuk első két évében, azonban ezzel párhuzamosan az eddiginél több menekültet fognak befogadni évente.

A környezetet szennyező tevékenységeket jobban adóztatnák

Az új kormány jelentősen csökkentené a jövedelemadót és a társasági adót, miközben emelné a környezetszennyező tevékenységeket sújtó terheket, valamint fokozná a megújuló energiatermelést, és 2030-ig felszámolná a széntüzelésű erőművek mindegyikét az országban.

"Sokáig tartott, de az alku ambiciózus és kiegyensúlyozott" – mondta a kormányfői posztot 2010 óta betöltő Rutte, aki egyben a VVD vezetője.

A helyi sajtó hírei szerint az új kabinetet várhatóan az elkövetkező hetekben mutatják be. Annyit biztosan tudni, hogy a CDA, a D66 és a CU vezetőinek egyike sem lesz benne a kormányban.

A négy pártnak nagyon szűk többsége, mindössze 76 képviselője lesz a parlament 150 fős alsóházában, a politikai elemzők ezért közel sem tartják biztosnak, hogy a kormány ki fogja tudni tölteni a négyéves mandátumát, de még ha nem is kell előrehozott választásokat kiírni, a tervezett programot akkor sem lesz könnyű végrehajtani.

A koalíciós tárgyalások többszöri összeomlása után több szakértő már úgy vélekedett, hogy ebben a helyzetben egy VVD vezette kisebbségi kormány vagy egy hatpárti baloldali szövetség is elképzelhető.

(MTI)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.