Christian Kern leköszönő osztrák kancellár, a szociáldemokraták vezetője szerint nem lenne jó, ha a vasárnapi választás után egy jobboldali koalíció jönne létre.

Christian Kern leköszönő osztrák kancellár, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) vezetője pártjának szombati kampányzáró rendezvényén óvott attól, hogy a másnapi parlamenti választások eredményeként a konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) és az attól jobbra álló Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) koalíciója jöjjön létre.

Kern ezúttal arról beszélt, hogy egy ilyen koalíció a szociális vívmányok leépüléséhez vezetne.

Hozzátette, hogy az SPÖ viszont továbbra is fő felelősségének tartja a szociális jogok tiszteletben tartását és erősítését.

Az SPÖ eddig az ÖVP-vel alkotott nagykoalíciót, de az együttműködés az év elején válságba került, a koalíció tavasszal gyakorlatilag felbomlott, és előrehozott választásokat kellett kiírni. A választási előrejelzések azt mutatják, hogy győztesként az ÖVP kerül majd ki, míg az SPÖ és az FPÖ verseng a második-harmadik legtöbb szavazatért.

Bécsi beszédében Kern azt mondta, hogy jónak tartja pártja esélyeit, mert azt érzékeli, hogy most, közvetlenül a választás előtt a közhangulat számukra kedvező irányban változott. Ennek magyarázatát szintén abban látja, hogy az emberek felismerték, milyen hátrányokkal jár számukra az ÖVP és az FPÖ koalíciója.

A kancellár emlékeztetett arra is, hogy ilyen kormánykoalíció egyszer már működött Ausztriában – az ezredforduló idején, a néppárti Wolfgang Schüssel kancellár vezetésével –, és az súlyos következményekkel járt az országra. Ez előzhető meg azzal, ha az emberek a szociáldemokratákra szavaznak – tette hozzá.

Megismételte Kern azt az álláspontját is, hogy az SPÖ adópolitikai reformtervei kedvezőbbek a lakosságnak, mint riválisaiéi. Az ÖVP szerinte leginkább a nagyvállalatoknak és a gazdagabb rétegeknek kedvez, és "a kisemberek csalódni fognak benne".

A kancellár megerősítette: pártja fő törekvése, hogy mindenkinek egyenlő feltételeket és lehetőségeket biztosítson a boldoguláshoz.

A vasárnapi választások előtt szombaton még a legtöbb párt tartott kampányrendezvényeket. A legesélyesebb kancellárjelöltnek tartott Sebastian Kurz (ÖVP) péntek délben 36 órás folyamatos kampánykörutat kezdett, de a kisebb pártok is tettek még utolsó erőfeszítéseket arra, hogy szavazatokat gyűjtsenek, annak ellenére, hogy legtöbbjük már pénteken megtartotta hivatalos kampányzáró rendezvényét.

A vasárnapi választáson a prognózisok szerint az ÖVP végezhet az élen az FPÖ, illetve az SPÖ előtt – utóbbi kettő között a felmérések nem mutatnak nagy különbséget. A kisebb pártok közül a Zöldek, a Pilz Listája és a liberális NEOS (Új Ausztria és Liberális Fórum) lépheti át a 4 százalékos parlamentbe kerülési küszöböt. Mivel a szavazókörzetek némelyike már kora délután bezár, a 17 órai utolsó urnazárás után várhatóan szinte azonnal megjelennek az első részeredmények.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.