Csaknem egyedülállóan izgalmasnak minősítették osztrák kommentátorok az ausztriai előrehozott választás napját, mivel megítélésük szerint a viszonylag sok bizonytalan szavazó miatt a végeredmény még vasárnap reggel is bizonytalan volt.

Minden lehetségesnek tűnik

- ezzel a címmel indította a voksolás napjáról szóló összefoglalóját az ORF közmédia. Az írás szerint nem sok eddigi választás volt annyira feszült, mint a mostani, mert több kérdés nyitva maradt, köztük még az is, hogy melyik párt kapja a legtöbb szavazatot. Lehetséges, hogy az ország egész politikai szerkezetében változások lesznek – tették hozzá.

A választási előrejelzések szerint a győzelemre legnagyobb esélye az Osztrák Néppártnak (ÖVP) van, amely a szavazatok 32-34 százalékát szerezheti meg. A második helyért a bevándorlóellenes felhangoktól sem mentes Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) és az eddigi legnagyobb politikai erő, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) verseng, ők a prognózisok szerint 24-26 százaléknyi voksra számíthatnak. A többi induló párt közül csak háromnak – két zöldnek és egy liberálisnak – adnak esélyt a parlamentbe kerülésre, de várhatóan azok sem szereznek 5-6 százaléknál többet.

Választás Ausztriában: minden lehetségesnek tűnik

Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter, az Osztrák Néppárt (ÖVP) elnöke (j) és Christian Kern hivatalban levő osztrák kancellár, a Szociáldemokrata Párt (SPÖ) vezetője a kancellárjelöltek televíziós vitaestjén egy bécsi stúdióban 2017. október 12-én, az osztrák parlamenti választások előtt három nappal. (MTI/EPA/Christian Bruna)

Christoph Hofinger, a Sora közvélemény-kutatási intézet szakértője szintén úgy nyilatkozott, hogy még az utolsó pillanatokban is lehetnek változások. Úgy vélte, a végeredményben lesznek meglepetések az előzetes várakozásokhoz képest.

Az osztrák rendszer szerint a választási helyiségek nyitvatartása nem egységes. Volt körzet, amely már reggel 6 órakor kinyitott, de van olyan is, ahol csak 8 órától lehet szavazni. Ugyanígy eltérőek a zárási időpontok is. Az utolsó körzetek 17 órakor zárnak, és a választási hatóságok rögtön ezután várhatóan részeredményeket is közzétesznek, mert a korábban záró helyiségekben időközben már megkezdik a szavazatszámlálást.

Az elemzők többsége egy ÖVP-FPÖ koalíció megalakulását tartja a legvalószínűbbnek, mert a néppárt korában értésre adta, hogy korábbi koalíciós partnerével, az SPÖ-vel nem kíván szövetségre lépni. Ám a tényleges választási eredmény függvényében más koalíciós összetétel is elképzelhető. Az új kancellár Sebastian Kurz, az ÖVP 31 éves elnöke lehet.

A szombaton lezárult választási kampány témái között kiemelt szerepet kapott a migrációs politika – a felmérések szerint azok a pártok tettek szert nagyobb támogatottságra, amelyek szigorúan korlátozni kívánják a bevándorlást. Ezenfelül az adóreform, az igazságos tehermegosztás, a közbiztonság és a munkahelyteremtés is előkelő helyen szerepelt a pártok programjában.

Az APA osztrák hírügynökség vasárnap nyilvánosságra hozta, hogy a pártok mennyi hozzájárulást gyűjtöttek össze kampányukra a választás előtt. Az összes bevétel 3,4 millió euróra rúgott, ebből legnagyobb arányban, 2,1 millió euróval az ÖVP részesedett, míg a második legnagyobb összeggel, 820 ezer euróval a kis liberális NEOS párt büszkélkedhet.

(MTI)

Címlapkép: MTI/EPA/Christian Bruna

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Magyarországon is minden lehetséges még Kun Béla is szavazhat. Halott és/vagy határon túli, a kettős állampolgárok segíthetik győzelemre a Fideszt. Ez már a modernizált 21. századi kékcédulás szavazás. Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Eladott Ország
Magyarországon is minden lehetséges még Kun Béla is szavazhat. Halott és/vagy határon túli, a kettős állampolgárok segíthetik győzelemre a Fideszt. Ez már a modernizált 21. századi kékcédulás szavazás. Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok!
human
@Eladott Ország: Kíváncsi is leszek, hogy most hány határon túli szavazat lesz.
1bitang
@human: Kétszer annyi, mint ahányan vannak.
human
@1bitang: Az lesz majd a szép mikor több határon túli szavazója lesz Orbánnak, mint magyar.
Eladott Ország
@human: Annyi határon túli szavazat lesz, amennyi a csúti gekkó győzelméhez szükséges. Ehhez még hozzámegy Kun Béláig bezárólag a halotti anyakönyvvel rendelkezők.
nevemnick
Sejtettem, hogy Kun Béluska élt, él, és élni fog...
Az összes leszármazottja, egy-két kivétellel a parlamenti patkóban tengeti életét.
nevemnick
@1bitang: ma 19:25 értsd: ,,Tétlen tengeti életét. " Nem csinál semmit, csak vakarja a valagát.
:D

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.