Az intézetvezető a történtek másnapján felajánlotta a lemondását, amit az etikai vizsgálat után elfogadott az egyetem vezetése. Bajom-Lázár Péter médiakutató a Political Capital konferenciáján október elején azt mondta: „Nem biztos, hogy egy kormánnyal nem szimpatizáló újságolvasó számára érdekes, mit írt a néhai Seszták Ágnes vagy a sajnálatos módon még élő Bayer Zsolt.” Bajomi másnap a Facebookon kért bocsánatot. Súlyos hibát követtem el. Senki halálát nem kívánom. Megkövetem Bayer Zsoltot. - írta. A Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) Társadalomtudományi Intézetének vezetője azonnal felajánlotta lemondását, amit a BGE egy etikai vizsgálatot követően elfogadott. „Az egyetem rektora etikai vizsgálatot kezdeményezett, amely korrekt volt, és a testület egyöntetűen azt állapította meg, hogy kijelentésem az egyetem etikai kódexébe ütközik, mert eszerint az intézményt a ház falain kívül is képviselem, és mert megszólalásommal megsértettem a mondott közíró emberi méltóságát és...

Forrás: 444.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

bencemacska
De milyen mélyen kellene a föld alá bújnia Bayer Zsoltnak a durva sértegetései miatt???
És nem egy embert sértett már meg.
A pápáért remélem örök kárhozatot kap!
Aki Én
@durbincs: Kizárt. Ő még nem elég beteg ahhoz.
GeoCravker
Bayer halálát tányleg nem kell kívánni. De emberi méltóságát csak annak lehet megsérteni, akinek van. Bayernek, a pápát és mindenki mst is lekezelő, lenéző véglénynek ilyenje nincs. Még a csótányi méltóságot is kikérnék maguknak a derék svábbogarak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.