Késsel támadt több emberre egy lengyel férfi péntek délután egy lengyelországi bevásárlóközpontban, tíz áldozata közül egy 50 éves nő kórházba szállítása után belehalt sebeibe – közölte a rendőrség.

Tíz embert késelt meg egy ámokfutó egy lengyelországi bevásárlóközpontban
Fotó: lengyel rendőrség

Az eset a délkelet-lengyelországi Stalowa Wola városában történt. A tettest vásárlók fogták le, míg a rendőrök a helyszínre érkeztek. A késelő a rendőrség esti közleménye szerint összesen tíz embert sebesített meg, hátulról támadva rájuk. Az áldozatok közül ötöt súlyos állapotban szállítottak kórházba. A rendőrség szerint semmi nem utal arra, hogy a támadásnak terrorista indítéka vagy valamilyen ideológiai háttere lett volna.

Az elkövető 27 éves, lengyel állampolgár és helyi lakos. Krzysztof Pobutának, a Kárpátaljai vajdaság rendőrparancsnokának közlése szerint a férfi elfogása után zavartnak tűnt, tettének indítékára nem tudott magyarázatot adni. Szondás alkoholteszt alapján józan volt tette elkövetésekor. Vérvizsgálatának még nincs meg az eredménye, így nem tudni, hogy támadásakor valamilyen szer befolyása alatt állt-e.

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Akkor most karpataljai vajdasagi ferfi volt, vagy kelet-lengyel? Es ha Lengyelorszagban tortent, akkor miert vajdasagi rendor nyilatkozik?
Na tessek, megint egy nyavalyas migrans. Kenytelen volt magat helybeli lengyelnek alcazni...
Nem kell ahhoz menekultnek lenni, hogy valakinek elboruljon az agya...Sajnos...
Reszvetem az elhunyt holgy hozzatartozoinak...Nem konnyu...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
karma1
Akkor most karpataljai vajdasagi ferfi volt, vagy kelet-lengyel? Es ha Lengyelorszagban tortent, akkor miert vajdasagi rendor nyilatkozik?
Na tessek, megint egy nyavalyas migrans. Kenytelen volt magat helybeli lengyelnek alcazni...
Nem kell ahhoz menekultnek lenni, hogy valakinek elboruljon az agya...Sajnos...
Reszvetem az elhunyt holgy hozzatartozoinak...Nem konnyu...
division
@karma1: propeller.hu/nagyvilag/3312703-ebolahoz-hasonlo-virus-terjed-ugandaban#v1985455
Igen, ez nem volt migráns, de kell majd ez Európának? A malária már így is a közelünkben jár, ugye már Olaszországban is megjelent a klímaváltozások miatt, tetézzük még ezzel is?
Pálinkás Pál
@karma1: No igen...ezekre az elszigetelt esetekre nagyjából ötven migránsos balhét tudok linkelni...csak az már nem is hír hogy a muszlim csürhe összeszurkálja egymást...ahhoz nagyot kell durranni hogy a migrivédő libármédia is lehozza!!
karma1
@Pálinkás Pál: Jo neked,... Eppen csak a nemzetkozi sajto - a SZAVAHIHETO sajto - nem hozza ezt az 50 esetet,... ugy latszk, neked kulon hirforrasod van...
Mondom, jo neked...
Jozefina
Na a lengyel fő ..csa most mit fog migráncsozni???
cs.n.
@karma1: Lengyelország vajdaságokra van felosztva, ezekből egyik a Kárpátaljai.
kokopelli
@cs.n.: ...és közte a Földközi tenger!..tektonikus mozgások,...már ideje volt! ;--)
peterkelemen
Ez se migráns volt. Ezt védelmezi Orbán és bűnbandája a keresztény kultúrát.
Pálinkás Pál
@karma1: Most kezdjem el belinkelni a koszos arabok balhéjait??? akkor egész nap ezzel kéne foglalkoznom!!!
De azért iderakok neked egy tavalyit...a többire keress rá!!!
www.telegraph.co.uk/news/2016/05/10/one-man-dead-after-attacker-heard-shouting-allahu-akbar-knifes-m/
Ez konkrétam Müncheni..és nem is a legnagyobb tavaly!!!
karma1
@cs.n.: Azt tudom, hogy Lengyelorszag vajdasagokbol all, csak azt nem tudtam, hogy van olyan nevu, hogy "Karpataljai"...:o)))) Koszi...:o)
kokopelli
@Pálinkás Pál: ...ne tartsd vissza magad!...németül,ha kérhetem...! ;--)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.