Donald Trump amerikai elnök megbuktatására indít reklámkampányt mind az 50 szövetségi államban egy demokrata párti kaliforniai milliárdos. Azt is bejelentette, hogy a "félidős választásban" a demokrata jelölteket támogatni fogja anyagilag is.

Tom Steyer kaliforniai milliárdos vasárnap bejelentette: 10 millió dollárt fordít egy reklámkampányra, amelynek célja Donald Trump amerikai elnök megbuktatása.

Steyer, aki a republikánus Trump pártjának ellenzékét képező Demokrata Párt egyik nagylelkű támogatója, pénteken már útjára is indította első, egyperces reklámspotját, amelyben arra kéri a kongresszus törvényhozóit, hogy indítsák meg a törvényes eljárást Donald Trump lemondatása érdekében, mert szerinte ez "erkölcsi felelősségük".

Trump megbuktatására vásárolt reklámidőt az egész Egyesült Államokban egy milliárdos

Fotó: YouTube

A 60 éves befektetési bankár a CNN hírtelevíziónak vasárnap adott interjújában hangsúlyozta, hogy megítélése szerint Donald Trump kártékony, mert atomháború felé sodorja az országot, akadályozza az igazságszolgáltatás és a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) munkáját, valamint "bezárással fenyegetett meg olyan sajtóorgánumokat, amelyek kimondják az igazságot". A milliárdos szerint az elnök "mentálisan nem stabil" és "veszélyt jelent". "Ha mindez nem elég ok egy veszélyes elnök alkotmányos elmozdítására, akkor ugyan mivé vált a kormányzatunk?" – vetette fel.

Tom Steyer mind az 50 szövetségi államban műsoridőt vásárol a Trump megbuktatását célzó reklámok számára, és bejelentette, hogy megnyitja pénztárcáját a jövő évi, úgynevezett félidős választásokon induló demokrata párti jelöltek számára is.

Az Egyesült Államokban 2018-ban lesznek az úgynevezett félidős választások: ilyenkor az amerikaiak nem elnököt választanak, hanem a képviselőházat teljes egészében, a szenátust pedig részben megújítják, illetve sok államban kormányzóválasztást tartanak.

(MTI)

(Címlapi kép: YouTube)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Ott meg mukodik a demokracia, megprobaljak valahogy megorizni a beket, meg ha az oly torekeny is...
Nem igazan lenne jo senkinek sem, ha ez az idiota beleszallna egy atomhaboruba.
TASzSz
Na, az se sokáig lesz már milliárdos!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.