A spekuláns jegyzetet írt az Élet és Irodalom nevezetű hetilapba, amelyben többek között ezt írja: „A jövő nem az úszítóké (sic!): a gyűlölet nem közösséget, csak megkeseredett, egymásban is ellenséget látó, önmagukkal is békétlen embereket teremt. A gyűlölet szítása pedig veszélyes fegyver: egy idő után a gyűlölet mindig a gyűlöletkeltők ellen fordul. Gyűlöletből nem a jövő, csak hazug múlt építhető.” Valóban szép gondolatok. Érdemes lenne megfontolnia például az általa támogatott a Trump-ellenes hisztériázóknak, a tavasszal az Orbán-kormány ellen tüntetők csoportjának, Simicska Lajosnak, a magyar balliberális média jó néhány képviselőjének, vagy az oldalaikon kommentelők seregének. Soros György nagy igazságot mondott

Forrás: gondola.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

79 hozzászólásarrow_drop_down_circle

silber13
@division: Nem hinném,hogy ez a durbincs épeszű lenne, viszont süt belőle a gyűlölködés, és a z elmebetegekre jellemző piszkatúra özön! Megfigyelheted, egy érelmes hozzászólása nincs swmmilyen témához, csak a mások pocskondiázása! Nem fura?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
a helység kalapácsa
Aki képes megtagadni a közeli, és a távoli múltat is, annak milyen tisztelet jár?
quadrocopter
@Lepényleső: Csak a kérdőjelet ismeri fel a barom!
quadrocopter
@durbincs: Mi van húgyagyú idióta barom? Nem fejlődsz - te f@sz? Vannak még csodák, te ökör! Látom megtaláltad a felkiáltójelet is időnként! Ki segített - ökör?
Primitív gagyi buta majom!
division
@RonaGyuri: Te komoly embernek tartod magad? Akasztófa egy kommentelőnek? Itt lesz lassan 2018 és elküldünk benneteket a fenébe ismét.
quadrocopter
@durbincs: Mi van húgyagyú idióta barom? Nem fejlődsz - te f@sz? Vannak még csodák, te ökör! Látom megtaláltad a felkiáltójelet is! Ki segített - ökör?
Primitív gagyi majom!
silber13
@division: Nem hinném,hogy ez a durbincs épeszű lenne, viszont süt belőle a gyűlölködés, és a z elmebetegekre jellemző piszkatúra özön! Megfigyelheted, egy érelmes hozzászólása nincs swmmilyen témához, csak a mások pocskondiázása! Nem fura?
Hellcat
Jajj de cukik vagyok elvakult illibsik...A fidesz mindent a gyűlöletre épített...semmi másra...eredményei nincsenek csak a másra mutogatás. Ez a részlet."A gyűlölet szítása pedig veszélyes fegyver: egy idő után a gyűlölet mindig a gyűlöletkeltők ellen fordul." ez gyakorlatilag a fidesz jövője. Megint más szemében keresgélitek a szálkát miközbe nálatok annyi a gerenda, hogy Noé 2 bárkát is kihozna belőle.
Eladott Ország
@division: Elmész te a büdös picsába te fideszes tetű. Mi az apád faszára vagy te magabiztos te szarházi. A 1,5-2 milliós új egységre te seggfej, 8 millió szavazó mellett. Börtönben rohadtok meg a kurva anyátokat!
division
@Eladott Ország: Én csak egy választópolgár vagyok, aki nem csal, nem lop, biztos megélhetést nyújt embereknek (szóval börtön kizárva), és a munkája révén, kormányok segítsége nélkül ért el oda ahová. Gondolom neked ez elég ismeretlen dolog, de nem vagyunk egyformák. A stílusodról pedig egyértelműen lejön hogy egy "annyitisér" ember vagy. Sajnálom hogy ezt kellett mondanom, de aki ilyen stílusban képes írni az nem való emberek közé. Neked ugyanolyan szar lesz egy másik kormány alatt is mint most, mert ennyire vagy képes.
division
@silber13: Tény hogy fura stílusban ír, igazából én sem értem, nem sikerült megfejtenem miért eme érdekes megfogalmazások tömkelege, de azért nem kell akasztófára küldeni. Látod, éppen most kurva anyázott le egy "tiszteletbeli" magyar állampolgár, és mégsem anyáztam vissza, mert minek? Igaz ezt teszi pont halottak napja előtt, ugyanis nem élnek már a szüleim, apámnak meg a bokájáig nem érte volna fel ez a seggfej, de megszoktam már hogy itt a neten sok a "bátor" ember:-))
silber13
@division: Ami azt illeti én ie megkaptam ettől az ebihaltól a qrva anyámat, apámal egyetemben. Mindkettőt rég elvesztettem Na reklamáltam is is a nemlétező modinál, viszont rá kellett jönnöm, hogy modi mint olyan, ninncs, hát akkor meg minek.
division
@silber13: Nincs már modi, nagyot változott a helyzet a propinál. Bárki simán itt lehet több nickkel is, következmények nélkül anyázhat "bátran" más embereket, tényleg kezdi értelmét veszteni ez az egyszer szebb napokat látott oldal.
quadrocopter
@durbincs: Itt van, bele a buta pofádba!

"Akácfa utcai késelés - egy tini is a gyanúsítottak között
Ölt, mert megígérte a barátnőjének, hogy pénzt "
24.hu/?gclid=EAIaIQobChMIyLjiqYWb1wIV7...

-
Megöltek egy férfit Dombóváron
Megöltek egy 57 éves férfit Dombóváron csütörtökön, a gyilkossággal élettársát, egy 29 éves nőt gyanúsítják - közölte honlapján a rendőrség.

-
Újabb részletek derültek ki a zsámboki gyilkosság ügyében
Nem csupán egy 24 éves férfit, de egy fiatalkorút is előállítottak a zsámboki gyilkosság ügyében.
eloben.hu/cimke/rend%C5%91rs%C3%A9g?gc...

Lehet nyöszörögni, csicskák, ezek "echte hun hírek"!
Van kérdés?"

Mi van húgyagyú idióta barom? Nem fejlődsz - te f@sz?
Primitív gagyi majom!
Írásjelek még nem menni, magyar se menni?

@Shikari: A trágárság, a másik ember anyázása teljesen mindegy kinek a szájából hangzik el, nem emberi viselkedés.
division
@quadrocopter: Nemek ez az egy van, neked van itt vagy tíz legalább, majomka:-)
quadrocopter
@division: Zavarban vagy - sunyiló? Ez mi? "Nemek" A betűk felcserélése súlyos mentális gondokat rejt!
Anyád nem mesélte, hogy ne hazudj - kis primcsi?
division
@Shikari: Az övéké még ma is elfogadott, csak nézz meg bármilyen hírportált, ha egy Fidesz párti ember ír egy teljesen normális véleményt akkor az ilyen quadrohydro félék megjelennek és máris anyáznak. Észak-Korea lenne való nekik hogy megtudják milyen az amikor nincs demokrácia.
division
@quadrocopter: Parasztnak születtél, az is maradsz örökre, ezen egy kormány sem tudna változtatni te cefi klón.
quadrocopter
@division: Holnap sírd el anyádnak két koszorú között!
quadrocopter
@durbincs: Szopáson vagy csicska!

Itt van, bele a buta pofádba!

"Akácfa utcai késelés - egy tini is a gyanúsítottak között
Ölt, mert megígérte a barátnőjének, hogy pénzt "
24.hu/?gclid=EAIaIQobChMIyLjiqYWb1wIV7...

-
Megöltek egy férfit Dombóváron
Megöltek egy 57 éves férfit Dombóváron csütörtökön, a gyilkossággal élettársát, egy 29 éves nőt gyanúsítják - közölte honlapján a rendőrség.

-
Újabb részletek derültek ki a zsámboki gyilkosság ügyében
Nem csupán egy 24 éves férfit, de egy fiatalkorút is előállítottak a zsámboki gyilkosság ügyében.
eloben.hu/cimke/rend%C5%91rs%C3%A9g?gc...

Lehet nyöszörögni, csicskák, ezek "echte hun hírek"!
Van kérdés?"

Mi van húgyagyú idióta barom? Nem fejlődsz - te f@sz?
Primitív gagyi majom!
Írásjelek még nem menni, magyar se menni?

Neked nem jönnek be ezek a bemásolások, mert két perc alatt befoglak! Megtanulhattad volna!
division
@quadrocopter: Te meg dögölj meg, mocskos geci alja ember!
quadrocopter
@division: Holnap add elő a nagy tragédiát a koszorúkon! Sunyi, nickváltogatós patkány vagy - primcsi barom Entero! Megbuktál te f@sz! Gerinc az nincs nálad!
division
@quadrocopter: Látom Pálinkafőző meg még gondolom néhány selejtes egyén elkezdte hinteni a rizsát erről az entero dologról. Valóban nem ez az első nevem, tudod annak idején még kitiltások jártak ha valaki trágárkodott, két neve volt (ugye kitiltás után másik névvel tudott az ember csak visszajönni), de amióta nincs moderáció az olyan primitív barmok is itt írogathatnak mint amilyen te is vagy akárhány névvel. Mocsok egy ember vagy, bár még az ember is túlzás ebben az esetben. Semmi egyéb nem vagy csak egy mocskolódó senki aki itt éli ki másokon a saját tehetetlenségét.
quadrocopter
@division: A magyarázkodós mese ideje holnap lesz! Ott kell előadni - csempehős!
division
@quadrocopter: Kérdeznék valamit: Miért gyűlölöd embertársaidat?
quadrocopter
@division: Magadat ne keverd az embertársaim közé, messze vagy te atótl, ahhoz gerinc is kellene neked!
quadrocopter
@durbincs: Szopáson vagy csicska!

Itt van, bele a buta pofádba!

"Akácfa utcai késelés - egy tini is a gyanúsítottak között
Ölt, mert megígérte a barátnőjének, hogy pénzt "
24.hu/?gclid=EAIaIQobChMIyLjiqYWb1wIV7...

-
Megöltek egy férfit Dombóváron
Megöltek egy 57 éves férfit Dombóváron csütörtökön, a gyilkossággal élettársát, egy 29 éves nőt gyanúsítják - közölte honlapján a rendőrség.

-
Újabb részletek derültek ki a zsámboki gyilkosság ügyében
Nem csupán egy 24 éves férfit, de egy fiatalkorút is előállítottak a zsámboki gyilkosság ügyében.
eloben.hu/cimke/rend%C5%91rs%C3%A9g?gc...

Lehet nyöszörögni, csicskák, ezek "echte hun hírek"!
Van kérdés?"

Mi van húgyagyú idióta barom? Nem fejlődsz - te f@sz?
Primitív gagyi majom!
Írásjelek még nem menni, magyar se menni?

Neked nem jönnek be ezek a bemásolások, mert két perc alatt befoglak! Megtanulhattad volna!
division
@quadrocopter: Neked sem lesz sokáig gerinced ha így folytatod...
quadrocopter
@division: Ne szenvedj primcsi csicska, holnap magyarázkodj, talán elfogadják!

@division: Akkor nyald tovább a fidesz seggét, te faszparaszt. Az embereidet meg dolgoztad tovább szarér hugyért ameddig el nem fogynak. Te szarház legyél arra büszke, hogy az országból Európa koldus nemzetét sikerült csinálni a csúti cigány csüngőhasúval és tróger bandájával. Elmentek ti a büdös picsába!
division
@Eladott Ország: Nem fognak elfogyni, ugyanis nem szarér-hugyér dolgoznak, össze tennéd te a két kezed ha annyit keresnél mint ők. De most tényleg, hogy mersz ítélkezni látatlanból? Szerintem ne máson vezesd le a tehetetlenségedet, de azt hiszem valami hasonlót már írtam neked. A másik meg hogy amennyiben te koldus vagy az valószínűleg a te hibád, és az vagy már hosszú évek óta csak elhitette veled a baloldali propaganda hogy ennek bizony egyedül a Fidesz az oka. Ne erőlködj, nem vagy ellenfél:-)
Aki Én
@division: 20:55 Ha felfognád mi megy ebben az országban, nem mondanál ekkora butaságot.
És ki a bánatos fasznak hiszed te magad, hogy elküldesz bárkit 2018-ban?
Ha gondolkodnál, láthatnád, hogy ugyan azt a f@szt szopod, csak te még mosolyogsz hozzá. Nem tudod, de az a hazaárulás, nemzetárulás, amihez boldogan segédkezel. Vagyunk kb 8 millióan,akik köszönjük neked is.
quadrocopter
@durbincs: Szopáson vagy csicska!

Itt van, bele a buta pofádba!

"Akácfa utcai késelés - egy tini is a gyanúsítottak között
Ölt, mert megígérte a barátnőjének, hogy pénzt "
24.hu/?gclid=EAIaIQobChMIyLjiqYWb1wIV7...

-
Megöltek egy férfit Dombóváron
Megöltek egy 57 éves férfit Dombóváron csütörtökön, a gyilkossággal élettársát, egy 29 éves nőt gyanúsítják - közölte honlapján a rendőrség.

-
Újabb részletek derültek ki a zsámboki gyilkosság ügyében
Nem csupán egy 24 éves férfit, de egy fiatalkorút is előállítottak a zsámboki gyilkosság ügyében.
eloben.hu/cimke/rend%C5%91rs%C3%A9g?gc...

Lehet nyöszörögni, csicskák, ezek "echte hun hírek"!
Van kérdés?"

Mi van húgyagyú idióta barom? Nem fejlődsz - te f@sz?
Primitív gagyi majom!
Írásjelek még nem menni, magyar se menni?

Neked nem jönnek be ezek a bemásolások, mert két perc alatt befoglak! Megtanulhattad volna!
quadrocopter
@durbincs: Itt van, bele a buta pofádba!

"Akácfa utcai késelés - egy tini is a gyanúsítottak között
Ölt, mert megígérte a barátnőjének, hogy pénzt "
24.hu/?gclid=EAIaIQobChMIyLjiqYWb1wIV7...

-
Megöltek egy férfit Dombóváron
Megöltek egy 57 éves férfit Dombóváron csütörtökön, a gyilkossággal élettársát, egy 29 éves nőt gyanúsítják - közölte honlapján a rendőrség.

-
Újabb részletek derültek ki a zsámboki gyilkosság ügyében
Nem csupán egy 24 éves férfit, de egy fiatalkorút is előállítottak a zsámboki gyilkosság ügyében.
eloben.hu/cimke/rend%C5%91rs%C3%A9g?gc...

Lehet nyöszörögni, csicskák, ezek "echte hun hírek"!
Van kérdés?"

Mi van húgyagyú idióta barom? Nem fejlődsz - te f@sz?
Primitív gagyi majom!
Írásjelek még nem menni, magyar se menni?
quadrocopter
@durbincs: Pipa vagy csicska? Az a jó!

@Aki Én: Egyébként ne ránk fogd, ha ott vagytok 8 millióan akiknek ez nem jó akkor csak el kell menni szavazni 1 db épkézláb ellenzéki pártra. Ja, hogy ez nem megy mert se párt se szavazó...

@durbincs: Készülj a holnapra, fekszel be anyád mellé a ládába!

@division: Attól, hogy az étlapon csak pacal és körömpörkölt van, még tudom, hogy mindkettőt utálom. Az még nem jelenti, hogy nem szeretnék libamájat, ha az nincs.
Ha valaki nem tudja, hogy minden nap a pacaltól okádik, mégis minden nap boldogan befalja, az nem teljesen normális.
division
@Aki Én: Akkor viszont marad a Fidesz, mert nincs libamáj.
Eladott Ország
@division: Nézzél már ki a határon túlra is te anyád majma, csak a volt szoci táborra. Azt senki nem várja el a szarfaszú cigány barom főnöködtől sem, hogy utolérjük 2030-ra Ausztriát. De legalább a pofátokat fognátok be és eltűnnétek a büdös picsába. Te kurvára nagyokos, faszkalap.
Eladott Ország
@division: Ha majd a fidesz lesz meg a nyugdíjasok az országban, akkor libamáj nektem sem lesz és egymást faljátok fel. Ti csak lopni tudtok, dolgozni meg lófaszt.
silber13
@quadrocopter: 16:06-ra: Ez azért nagon durva volt!!
quadrocopter
@silber13: A sunyi, gerinctelen patkány kiérdemelte, de van ennél durvább is! Nem szabad kímélni a sumák tetűt, amelyik simán megbukik a fogalmazásán, a szóhasználatán, az Enterotól megszokott hivalkodó menőzésén!
Ennyit érdemelt!
Össze kell törni a lelkét ennek a marhának is, akiben nyomokban sincs gerinc!
quadrocopter
@durbincs: Mitől szenvedsz debil? Nincs segítség?
silber13
@quadrocopter: Lehetséges, de az elhunyt szülei erről mit sem tehetnek és azért mondom, hogy durva, mert Mindenszentek, Halottak napján és máskor sem nem mond ilyesmit az ember.
division
@Eladott Ország: Maradj csendben a 8 elemiddel mert már fárasztó vagy:-))
division
@quadrocopter: Ahhoz neked még legalább ezer évig kéne élned hogy te engem megtörj, kicsi csíra. A lábam nyomába nem érsz, és mivel ezt képtelen vagy felfogni csak anyázni tudsz. Tudod, Lázár már jellemezte a hozzád hasonló 8 elemiseket:-)
quadrocopter
@division: Szenvedsz sunyiló, szenvedsz? Ezért kaptad, hogy ne érezd jól magad kis primcsi! Mert te megérdemled, gerinctelen sunyiló, azért elakadt a pofádban a levegő a ládás beszóláson - sunyiló!
quadrocopter
@silber13: Pontosan ezért kapta a pofájába a gerinctelen féreg, hogy ne felejtse el, milyen nap van!
silber13
@quadrocopter: Talán éppen ezért, és éppen ezen a napon volt nagy kár ilyeneket írnod. Most jó a lelkednek..?
quadrocopter
@silber13: Jó! Össze kell törni a sunyi, gerinctelen patkányt! Egyébként válaszolt is, de engem nem zavar!
silber13
@quadrocopter: Tudod,ammondó volnék, ha ennyire a begyedben van a krapek,elküldheted mlegedd és mindenféle éghajlatra, nevezheted bárminek, de a szúlőket ne bántsd. Ez az én véleményem." Quod dixi dixi, quod scripti sripti"
silber13
@quadrocopter: És még valami: Voltak vitáim, összecsapásaim Entero- etc és a feéleszű durbincs nevű skizoiddal, de az édesanját soha nem szapultam.
division
@silber13: Hagyd, nem volt gyerekkora, vagy még most éli csak. Azért köszönöm a hozzáállásodat.
division
@quadrocopter: Rövidesen én foglak összetörni, nem vagy te teljesen tisztában azzal kivel kezdtél ki. Rövidesen megtudod.
silber13
@division: A hozzáállás természetes...
Eladott Ország
@division: És te hol végeztél, a fideltas akadémián, húgyagyú. Hofi is megmondta , ha nyomást érzel a fejeden, nem biztos, hogy a sapka szorít. A hetedik éve tartó ámokfutással az a baj, hogy zárt körben, tömjénfüstbe burkolózva el lehet mondani akárhányszor, hogy az ország egy merő sikertörténet, és hogy a siker nem szorul magyarázatra, mindenféle mikrofonoktól el lehet sütni az 5% fölötti gazdasági növekedés megvédését, a helyzeten nem változtat. Egy olyan országban, ahol kormányzás helyett plakátokon, és az einstandolt médián keresztül kommunikálnak, ahol a gazdaságpolitika ekvivalens a korrupcióval, ahol a félkegyelmű isten barma gázszerelő harsányan beleröhögi a kamerába, hogy ő a kemény munkája révén lett csilliárdos, és semmi nem történik, ott egyetlen lehetőség maradt. Megvárni, ameddig az agyakra már nem hat a propaganda, ameddig a saját gyomor korgása felülírja a szomszéd gyomrának korgása iránti abszolút érdektelenséget. A helyzet az, hogy a csillapíthatatlan étvágyú udvartartás felzabált mindent néhány év alatt, de lássuk be, a korábbi és mindenkori kormányok sem erőltették meg magukat, hogy jobbra forduljon a magyar sors. Minél nagyobb az étvágy a vályú mellett, annál nagyobb a pusztulás mindenhol máshol. Nincs versenyképesség, nincs fejlődés, nincs felzárkózás. Csak a gatyából kilógó segg és az önámítás. Nem jó, nem biztató, nem rossz, katasztrofális. Darwinnak újra kellene írnia evolúcióelméletét, ha látná a magyar antilop évek alatt lefutó evolúcióját. Már van lölölop, viktorlop, eltolcsilop, röviden maffialop is. Következik: ismétlop
Aki Én
@Shikari: Mindig mulatságos, ha egy magát tájékozottnak tartó, érthetetlenül nagy önbizalommal megáldott alak előjön a libsizéssel, mint mindent vivő aduval. Az a baj, hogy nektek a libsi valami szitokszó, amit minden kritikusra rámondtok, holott a jelentését sem ismeritek. Az a tény, hogy ma az ország háromnegyede kritikus, egy kicsit sem zökkent ki titeket.
Azt gondoljátok, hogy amiről beszéltek az úgy van, ami nektek nem tetszik, az pedig egyszerűen nincs.
Holott papírunk van róla, hogy a kormánypártiak alul művelt, tájékozatlan emberek. Nem én mondom, hanem minden felmérés.
Aki Én
@Shikari: ...hú de qrva buta vagy baszki. Előbb tedd tisztába saját magad.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!

Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.