Az Ukrán Nemzeti Korrupcióellenes Iroda őrizetbe vette kedden az ukrán belügyminiszter fiát Kijevben.

Őrizetbe vették kedden Kijevben Arszen Avakov ukrán belügyminiszter Olekszandr nevű fiát az Ukrán Nemzeti Korrupcióellenes Iroda (NABU) munkatársai – adta hírül több ukrán sajtóorgánum.

A NABU közlése alapján Olekszandr Avakovot a hátizsákbotrányként elhíresült belügyminisztériumi korrupciógyanús ügyletben játszott szerepéért vették őrizetbe, vele együtt még két személyt, köztük Szerhij Csebotart, a belügyminiszter volt helyettesét, aki a tisztséget 2014 márciusa és 2015 májusa között töltötte be.

Az UNIAN ukrán hírügynökség emlékeztetett arra, hogy a tárca két cégtől összesen hatezer hátizsákot vásárolt csaknem 16,6 millió hrivnyáért, azaz körülbelül 165 millió forintért a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus övezetében szolgálatot teljesítő nemzeti gárdistáknak.

Nem sokkal később napvilágot látott egy oknyomozó cikk, amely szerint a vállalatok Avakov érdekeltségébe tartoznak. 2015 júliusában az ukrán főügyészség büntetőeljárást indított, majd 2016 áprilisában az ügyet átadta további vizsgálatra a NABU-nak. A korrupcióellenes iroda megállapította, hogy az egyik cég, amely ötezer hátizsákot adott el a tárcának, közvetlen kapcsolatban áll Avakov fiával.

Az ukrán média közölt akkoriban egy videofelvételt, amelynek tanúsága szerint Avakov fia részt vett az üzlet tető alá hozásában.

Ilja Kiva, a miniszter volt tanácsadója szerint Avakovra a fia ellen indított eljárással próbálnak nyomást gyakorolni, hogy befolyásolják őt bizonyos döntéseiben. Azt, hogy milyen ügyekben akarnak és kik befolyást gyakorolni a miniszterre, nem fejtette ki.

A belügyminiszter a nap folyamán közleményt adott ki, amelyben kijelentette, hogy a NABU nyomozói politikai céllal és nem jogi alapon cselekedtek. Avakov szavai szerint amióta a belügyminiszteri poszton van, folyamatosan érik támadások őt és családtagjait, amiért igyekszik megreformálni és "egészségessé tenni" az ország rendfenntartó szerveit, valamint megvédeni Ukrajnát az Oroszország által ellene folytatott hibridháborútól. Avakov szerint a támadások mögött olyan külső és belső erők állnak, amelyek a a régi rendet próbálják visszaállítani Ukrajnában.

(MTI)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.