Az orosz külügyminisztérium szóvivője szerint az orosz gazdaság megtanult együtt élni az amerikai szankciókkal, sőt, még a saját hasznára is tudja fordítani azt.

Az amerikai szankciók megszigorítása nem sok változást jelent az orosz gazdaság számára, amely nemcsak megtanult a gazdasági büntetőintézkedések között működni, de még saját hasznára is tudta fordítani azokat – jelentette ki Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Zaharova szerint a szankciók lökést adtak több ágazat fejlődésének, és elősegítették a kereskedelmi kapcsolatok diverzifikálását. Sajnálattal állapította meg: Washington ennek ellenére továbbra is gátolja, hogy az amerikai üzleti körök nyereséges ügyleteket és hosszú távú egyezményeket kössenek Oroszországgal. A szóvivő szerint paradox helyzet alakult ki, amelyben az Egyesült Államok, amely a "piacgazdaság etalonjaként állította be magát", egyre gyakrabban nyúl "az irányítás utasításos módszereihez és politikai megfontolásokból áldoz fel üzleti érdekeket".

Zaharova így reagált arra, hogy az amerikai pénzügyminisztérium kedden pontosította az orosz energetikai szektor ellen bevezetett szankciók paramétereit, s hogy azokkal kapcsolatban figyelmeztetést intézett Oroszország külföldi partnereihez. Az állásfoglalást a tárca a Donald Trump elnök által augusztus 2-án aláírt törvény alapján adta ki, amely az Oroszország, Irán és Észak-Korea ellen bevezetett gazdasági büntetőintézkedésekről rendelkezik.

A szóvivő hangsúlyozta: az orosz állami RT televízió és a Szputnyik hírügynökség hirdetéseinek a Twitterről történt letiltása azt jelzi, hogy az amerikai kormányzat közvetlen befolyást gyakorol a mikroblog-szolgáltató cég döntéshozatalára. Megismételte, hogy ezzel a döntéssel, csakúgy mint azzal a törekvéssel, hogy az RT-t felvetesse a külföldi ügynökök listájára, Washington az alternatív információ forrását kívánja elzárni.

Zaharova közölte, hogy a moszkvai külügyminisztérium magyarázatot kér a Google-tól arra, miért szüntette be az orosz FAN (Fegyeralnaja Agensztvo Novosztyej) hírügynökség anyagainak megjelentetését. Egyúttal kilátásba helyezte, hogy a történtekről tájékoztatja Harlem Désirt, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) médiaszabadság-képviselőjét.

Hivatalosan meg nem erősített sajtóértesülések szerint egyébként a FAN kapcsolatban áll Jevgenyij Prigozsin szentpétervári milliárdossal, valamint az állítólag általa működtetett online "trollgyárral".

Az orosz külügyi szóvivő a New York-i terrortámadás fényében "felelőtlennek" nevezte, hogy Washington megtiltotta az orosz biztonsági szolgálatokkal való együttműködést, és továbbra is a kétoldalú kapcsolatok romlásához vezető politikát folytat. Mint mondta, a döntés aláássa a terrorizmus elleni közös harc lehetőségét.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.