A rendőrség megerősítette, hogy a támadót megölték, a lövöldözésben legalább 27 ember életét vesztette, és több mint 20-an megsebesültek.  

Egy fegyveres férfi kezdett lőni a texasi Sutherland Springs városának baptista templomában a misét hallgatókra, helyi idő szerint vasárnap 11 óra 30 perc körül. A támadót nem messze a templomtól egy rendőr lőtte le. A támadásban legalább 27 ember meghalt, és 30-an megsebesültek. 

A helyszínre nagy erőkkel vonult ki a rendőrség és az FBI is, de szemtanúk szerint összesen hat mentőhelikopter is érkezett a sérültek megsegítésére.

A miséken a helyiek szerint általában körülbelül ötvenen szoktak részt venni.

Lövöldözés volt egy templomban Texasban – legalább 27-en meghaltak

Fotó: MaxMasseyTV

Az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump a Twitteren fejezte ki együttérzését az áldozatok hozzátartozóival. Trump jelenleg Japánban van hivatalos úton. 

Egy helyi üzletvezető, Dana Fletcher a CNN-nek elmondta, hogy Sutherland Springs egy nagyon kicsike város, de egyúttal nagyon összetartó közösség is egyben.

Nincs itt más, csak két benzinkút, meg a templom, a közösségi ház, a posta, meg egy gumiabroncs bolt. És ennyi.  

Az FBI jelenleg vizsgálja, hogy a támadónak lehettek-e társai, és egyelőre az sem derült ki, hogy milyen indítékkal kezdett lövöldözni a férfi. 

Forrás: KSAT, CNN, BBC

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

quadrocopter
@durbincs: Mi a helyzet debil? Hallom, hogy emlegettél - debil! Hiányoztam (rém)álmaidban, debil?
A névelőket nem ismered, debil? Javulás semmi, debil?
cs.n.
Legalább 27 halott van, előbb írta a BBC.
quadrocopter
@durbincs: Mit akartál kinyögni debil? Tolmács sehol - te f@sz?
Rockxy
"...egyelőre az sem derült ki, hogy milyen indítékkal kezdett lövöldözni a férfi. "
Ha valaki elkezd emberekre lövöldözni, nem derül ki azonnal, hogy miért csinálja?
Ennyire hülyének néznek minket?
Más kérdés, hogy ki a megbízó? Van egyáltalán?
És mennyire megnyugodnak majd az áldozatok rokonai, ha megtudják ki volt!
fekete
Ez a Trump Hollywoodja. Vilag gazemberei es butajai.Ezek hetenkent viszik a fo" primet az
ujsagokban,4 napja egy usa okor vegighajtott a New -Yorki varoson majd,9 embert osze gyurt,elote egy masik usa elmebeteg 59 embert kaszalt le egy fesztivalon 500 sebesultel,most meg ez az orult mental a templomal volt baja es itt gyilkolt. Ivanka Trump pedig Tokioban meseli,hogy az eroszak a nok ellen megbocsajthatattlan.Nagyon tudja.Mekkerdezhetne az
apjat.!Par napja volt egy cikk a Daily-ben,hogy Olaszorszagban a menedeket kerok fele elme-beteg! Rogton ez jutott az eszembe,h templom meszarlas utan.Hajra USA!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.