Donald Trump amerikai elnök vasárnap vietnami sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre elmondta: nem tartja elképzelhetetlennek, hogy egy napon barátok lesznek Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel.

Furcsa dolog lenne, de előfordulhat

– válaszolta Trump az őt faggató riporternek.

Ha megtörténne, az jó lenne Észak-Korea számára, de több más ország, sőt az egész világ számára is

– fűzte hozzá az amerikai elnök.

Akár meg is történhetne. Nem tudom, hogy meg fog-e, de nagyon-nagyon jó lenne.

A politikus elmondta, hogy provokációk helyett szeretne előrelépést látni az észak-koreai kérdésben.

Ha minket provokálnak, a világot provokálják, és ezt nem szeretnénk

– hangsúlyozta.

Tran Dai Quang vietnami elnökkel közös hanoi sajtótájékoztatóján Trump nyomatékosította, hogy az amerikai hírszerzés oldalán áll a tavalyi elnökválasztási kampányra gyakorolt orosz befolyás kérdésében.

Trump már megint egészen furcsákat mondott

A politikus leszögezte: a hírszerzést jelenleg remek emberek vezetik, éppen ezért nincs oka kételkedni annak hitelességében és megbízhatóságában. Az amerikai vezető ugyanakkor hozzátette: hisz Vlagyimir Putyin orosz elnöknek is, aki az amerikai titkosszolgálatok eredményei ellenére tagadta, hogy Moszkva beavatkozott volna a választásba.

(MTI/hirado.hu)

Cikk- és címlapkép: Youtube

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Kookas
erről a képről a gráci nemzetes betegünk ugrott be.
Donáld Tramp
Ja de csak azért mert az Oroszok gondolkoznak azon hogy újra nyitják a Vietnámi, és a Kubai támaszpontjaikat, ha az amcsik így folytatják. Gondolom ezt Putyin a napokban a tudomására hozta ! Az pedig már a fenekükben lenne. És a Közép és Dél Amerikai barátaik is szivesen vásárolnak orosz fegyvereket. :D
Kookas
erről a képről a gráci nemzetes betegünk ugrott be.
namihami
Csak a fotóhoz illő szöveget adott elő.
Ez a tapló se adhat mást, csak mi lényege. És az illusztrálása is telitalálat.
verőce21
Vannak akiknek Trump elviselhetetlen botrányok nélkül. Botránnyal már Jó ember a Trump! :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.