A brit miniszterelnök szerint Oroszország tevékenysége a nemzetközi rendet fenyegeti. Theresa May, aki a londoni City polgármestere, a Lord Mayor hagyományos éves bankettjén mondott beszédet hétfő este, minden eddiginél élesebb hangnemben bírálta Moszkva politikáját.

May szerint az az átfogó új gazdasági partneri viszonyrendszer, amelyet London szeretne kialakítani az Európai Unióval a brit EU-tagság megszűnése után, alátámasztja majd a közös európai elkötelezettséget a nyitott gazdaságok és szabad társadalmak mellett, azokkal szemben, akik mindezek aláásására törekszenek.

Theresa May példátlanul éles hangnemben támadta Putyin rendszerét

A brit kormányfő szerint "ezek között az első helyen természetesen Oroszország áll".

Theresa May kijelentette: a Krím illegális orosz annektálásával először fordult elő a második világháború óta Európában, hogy egy szuverén nemzet erővel vett el területet egy másiktól. Azóta Oroszország konfliktust szít Ukrajna keleti térségében, ismételten megsértette több európai ország légterét, és kiberkémkedési hadjáratba kezdett, külföldi választásokba beavatkozva – mondta a brit miniszterelnök.

May szerint Moszkva arra törekszik, hogy fegyverként alkalmazza az információt, állami médiaszervezeteit valótlan történetek és Photoshoppal képszerkesztő programmal eltorzított képek elhelyezésére használja, így próbálva ellentéteket szítani a nyugati országok között, miközben igyekszik aláásni a nyugati intézményrendszert is.

Theresa May szerint azonban Oroszország nem fog sikerrel járni, mert alábecsüli a nyugati demokráciák ellenállóképességét, a szabad és nyílt társadalmak tartós vonzerejét, és a nyugati nemzetek elkötelezettségét az őket összekötő szövetségek mellett.

A brit miniszterelnök szerint a Nyugat nem akar visszatérni a hidegháborúhoz, és a folyamatos konfrontáció állapotában sem akar élni, ezért az óvatosság és a kapcsolattartás egyidejű politikáját alkalmazza. Ezt a célt szolgálja Boris Johnson brit külügyminiszter néhány hónapon belül esedékes moszkvai látogatása.

Theresa May kijelentette: mindezek alapján London olyan Brexit-megállapodásra törekszik az EU-val, amely nemcsak Nagy-Britannia és az Európai Unió számára kedvező, de megerősíti a mindkét fél szívügyének számító liberális értékeket is.

Hozzátette: a nyitott szabadpiaci gazdaságok jelentik az életszínvonal mindenkire kiterjedő emelésének egyetlen fenntartható módját.

A korábban zárt, korlátok közé szorított, központi tervutasításos rendszerben élő országokban is akkor kezdett emelkedni a várható élettartam és csökkenni a gyermekhalandóság, akkor indult meg a jövedelmek növekedése és a szegénység visszaszorulása, amikor ezek az országok áttértek a nyitott szabadpiaci politikára – mondta hétfő esti beszédében a brit miniszterelnök.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: Youtube

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

emerencia
Sajnos nem törvényszerű Theresa May kijelentése.

Itt az ellenpélda: Magyarország is áttért a nyitott, szabadpiaci politikára majd három évtizede, mégis nő a szegénység, csökken a várható élettartam és fasisztoid vonásokat felmutató kormány került hatalomra. Aki tehet menekül a valódi liberális demokráciákba...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.