Több európai parlamenti politikus is aggódik a jogállamiság máltai helyzete miatt, ahol nemrég egy korrupciót feltáró újságírónőt robbantottak fel háza előtt autójában.

Számos képviselő aggodalmát fejezte ki a jogállamiság máltai helyzetével kapcsolatban az Európai Parlament (EP) keddi plenáris ülésén, melynek Máltáról szóló délutáni vitáján pártállástól függetlenül minden résztvevő független és alapos vizsgálatot sürgetett Daphne Caruana Galizia nemrég meggyilkolt újságírónő ügyében.

Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke kijelentette: a brüsszeli testület szerint a máltai hatóságok általánosságban eleget tesznek a pénzmosással kapcsolatos uniós szabályoknak, azonban sok tekintetben lehetne még javítani az ország teljesítményén.

Elmondta, a pénzmosás elleni uniós irányelveket minden tagországnak át kell ültetnie a nemzeti jogrendjébe a kötelezettségszegési eljárások elkerülése érdekében. Továbbá közölte, jövőre vizsgálni fogják Málta és a többi tagállam esetében is, hogy miként árulnak letelepedési engedélyeket vagy állampolgárságot.

A holland uniós biztos emellett azon véleményének is hangot adott, hogy "erőteljes jelzést" küldene, ha a máltai kormány a korábbi döntését felülvizsgálva mégis csatlakozna az Európai Ügyészséghez.

Matti Maasikas, az EU soros elnökségét betöltő Észtország uniós ügyekben illetékes miniszterhelyettese rámutatott, a demokráciák működése szempontjából alapvető fontosságú a szólás- és sajtószabadság biztosítása.

A gyilkosság kapcsán pedig leszögezte: a máltai hatóságoknak minden követ meg kell mozgatniuk, hogy ezen "barbár cselekedet" elkövetői bíróság elé kerüljenek.

A strasbourgi vitán az Európai Néppárt részéről elsőként Esteban González Pons frakcióvezető-helyettes szólalt fel, aki pártja nevében arra szólította fel az EU-t, hogy azonnali hatállyal indítson jogállamisági párbeszédet Máltával, illetve vizsgálja ki a pénzmosási eseteket a szigetországban.

"Elfogadhatatlan, hogy egy újságíró meggyilkolása kellett ahhoz, hogy az EU foglalkozni kezdjen azzal, ami Máltán történik" – közölte.

Hozzátette, az országban zaklatják az újságírókat, olyan bankok zsarolják a független médiát, amelyek részt vesznek a pénzmosásban, és a rendőrség csak hallgat.

Járóka Lívia fideszes képviselő kiemelte: "eddig is tudtuk, hogy az oknyomozó újságírásba bele lehet halni, de hogy mindez az EU-ban történik a 21. században, az elkeserítő, a máltai kormány reakciója pedig igazán sokkoló".

A politikus úgy vélekedett, nagyfokú tudatlanságra vall, hogy a vitán többen is párhuzamot vontak Málta és Magyarország helyzete között. Emellett felszólította a bizottságot, amely szerinte "feltűnően lassan reagált" a történtekre, hogy kezdjen párbeszédet a máltai kormánnyal, kerülve még a látszatát is a kettős mércének.

A parlament szerdán két állásfoglalási indítványról fog szavazni a máltai jogállamisági helyzettel kapcsolatosan. A plénum várhatóan a néppárti, a liberális, a radikális baloldali és a zöldpárti frakció, illetve az Európai Konzervatívok és Reformerek nevű képviselőcsoport tagjai által előterjesztett szöveget fogja elfogadni.

Kedden sajtótermet neveztek el Daphne Caruana Galiziáról az Európai Parlament strasbourgi székházában. Antonio Tajani, az EP elnöke hangsúlyozta: "ez biztosítja, hogy nem fogunk szemet hunyni a Máltán történtek felett".

A ceremónián Galizia férje is részt vett, aki azt hangoztatta, hogy "a máltai politikai elitet szoros kapcsolatok fűzik a pénzmosó hálózatokhoz, az ország pedig egyre távolodik az európai értékektől".

A korrupciós ügyeket feltáró oknyomozó újságírónőt az autójában robbantottak fel október közepén Máltán, néhány méterre az otthonától.

Az uniós képviselőtestület brüsszeli székházának sajtóterme Anna Politkovszkaja meggyilkolt orosz újságírónő nevét viseli, akit 2006-ban öltek meg Moszkvában.

(MTI)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Rockxy
"Aggódnak az európai képviselők"
Jaj de drágák, egyem a szívüket.
mackoka46
Ideje lenne,ha értünk is aggódnának és végeznének a magyar geci galerivel.
Sámannus
Nálunk már a pofátlanság miatt kell aggódni, amivel kiröhögik a közvéleményt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.