Bár vasárnap a várakozásokkal ellentétben nem mondott le Robert Mugabe zimbabwei diktátor, kedden egy levélben jelentette be, hogy visszavonul.

Levélben jelentette be kedden a parlamentnek Robert Mugabe, Zimbabwe diktátora, hogy 37 év után lemond önként az ország vezetésétől – olvasható a The Guardian cikkében.

37 év után lemondott Mugabe, a zimbabwei diktátor

Fotó: AFP/Tony Karumba

Robert Mugabe ellen a zimbabwei hadsereg puccsot indított november 14-én, vasárnap viszont, mikor a diktátor tévés beszédet tartott, a várakozásokkal ellentétben nem jelentette be lemondását.

A keddi bejelentés épp akkor érkezett, mikor a parlament az elnök tisztségétől való megfosztásáról tárgyalt. 

A képviselők kitörő örömmel fogadták a hírt:

Harare, a főváros utcáin is nagy volt az ünneplés a lemondás hírére:

Robert Mugabe 37 évig vezette Zimbabwét, uralkodása alatt az ország nem sokat fejlődött gazdaságilag. 

37 év után lemondott Mugabe, a zimbabwei diktátor

Fotó: wikipedia

A 93 éves diktátor az 52 éves feleségét, Grace Mugabét szánta utódjául (akit a lakosság nem kedvel), emiatt távolította el a diktátor a helyettesét, Emmerson Mnangagwa alelnököt a hatalom közeléből, azzal vádolva, hogy puccsot készít elő ellene. Mnangagwa egyébként a kormányzó Zanu-PF párt elnöke lett, erre posztra nagy többséggel választották meg nemrég. 

A hadsereg már korábban bejelentette, nem kívánnak hatalomban maradni, és szerintük Manangagwának kellene vezetnie az országot a továbbiakban. A puccs óta Mugabe és neje, valamint bizalmasai házi őrizetben voltak.

Hivatalos utód még nincs, de Mnangagwa utódlásáról már kész tényként beszélnek.

Az Index cikke szerint Theresa May brit miniszterelnök már gratulált a lemondás hírére, szerinte Mugabe visszavonulása óriási lehetőséget adhat Zimbabwénak a felzárkózásra, a gazdaság újjáépítésére egy legitim kormány alatt. Ehhez minden segítséget megadnak – ígérte a brit kormányfő.

(Címlapi kép: AFP/Tony Karumba)

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Orbán már 8 évet uralkodott. Én nem akarok még 30 évet várni.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
human
Orbán már 8 évet uralkodott. Én nem akarok még 30 évet várni.
Equus
mázlista... Ceausescu másként vált meg a hatalomtól... Mussolini is... nem tom, mond-e ez vmit a volt Magyar Köztársaságban valakiknek...
karma1
@human: 12-t... Szamold bele az elozo 2 ciklust is, meg ha csak 2 x 2 ev is volt...:o)))Tudom, meg 25-ot sem akarsz...:o))))
karma1
@Equus: Amennyire loghattak a sulibol tori orakrol, ugy nem is mond nekik semmit...:o)))
fekete
Menyivel lesz jobb a lakossagnak? Anyival mint Keleten az EU butitast behosztak!Ujra a Germanoknak dolgoszhat fel europa,ami mar volt a 2. vilaghaboruban.
Yoda69
@fekete: Tanulj mar meg helyesen irni, mielott idebofogsz egy ekkora baromsagot.
karma1
Hat nem mondott le, hanem felajanlottak neki , hogy nagyon jo lesz, ha lemond, mert kulonben megkezdik az elszamoltatast, (impeachment) es az neki nem lesz valami jo...
Jo pelda ez orbannak: meg van lehetosege, hogy elve megussza.
Volt egy riport tegnap este itt elo zimbabwei egykori menekultekkel - rettenetesen orultek a valtozasnak.
karma1
@Yoda69: Hagyd a fenebe, ennyire futja egy verfideszesnek az esze,... Nekik schnittpaja bacsi a mervado, meg a fradi ultrak osszeadott IQ-ja, ami kb. osszesen 30...Meg egy forditoprogramot se kepes hasznalni

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.